Cégvilág

Üzlet az irodában

Az Appeninn hosszabb távon is vonzó papír lehet, s noha a tavalyi kiugró eredményét elemzők szerint egyhamar aligha közelíti meg, így is reális alternatívája lehet az ingatlanalapoknak.

Két-három forintos hullámokban oszcillált az Appeninn részvényárfolyama az elmúlt napokban, ami önmagában elég érdekes, ám korántsem akkora csoda, ha figyelembe vesszük, hogy részvényenként 7 forint osztalékot fizet hamarosan a társaság. A hónapok óta a napi 100 ezer darabot gyakran elérő forgalom is fokozott befektetői figyelemre utal. Tavaly augusztusban vett legutóbb nagy lendületet a kurzus, akkor 210 forintról 260 forintig kapaszkodott az árfolyam. Később konszolidálódott a helyzet, az utóbbi időben meg mintha a fogást keresnék 215 és 219 között a befektetők, hogy aztán újra emeljenek egy nagyot.

Az irodák és különféle ipari ingatlanok hasznosításával foglalkozó társaság papírjai mellett szól a részvényenkénti 7 forintos ami a jelenlegi árfolyamon 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Ez a mostani kamatkörnyezetben kifejezetten vonzónak nevezhető. Különösen, ha tekintetbe vesszük az osztalékfizetés szűk horizontját, hiszen június 8-án forog utoljára osztalékszelvénnyel a papír. Aki ebben a nem egészen négy hétben beszáll, ugyanúgy jogosult az osztalékra, mint akik már régóta benne ülnek a papírban. Az osztalékfizetés június 19-től kezdődik. Az osztalékot a részvényesek kérhetik nem pénzbeni juttatásként, saját részvényben is. A 180 napos elszámolóár alapján így 223 forintért juthatnak egy részvényhez, ennél a most 5-7 forinttal alacsonyabb.

Az Appeninn nem osztalékpapír, pontosabban eddig nem az volt. Ezért nem nagyon tudhatjuk, hogy a június 12-i fordulónap mekkora kiárazódást hozhat az árfolyamban. Mindamellett korántsem biztos, hogy indokolt a gyors kiszállás, bár a tavalyihoz hasonlóan kiugró eredmény a következő években aligha várható. Ennek az az oka, hogy a 2016-os 2,64 millió eurós (IFRS szerinti) adózott eredmény – amely 120 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – egy jelentős átértékelés számlájára írható. Az elemzők azonban elérhetőnek ítélnek egy körülbelül másfél millió eurós adózott eredményt, ami az előttünk álló esztendőkben is teret adhat az osztalékfizetésnek. Esetleg ingatlanbefektetésekhez kínálhat alkalmat, ami a magyar irodapiacon attraktív hozamot ígér. Tavaly 7 százalék feletti hozamot ért el a társaság.

Apró, ám annál feltűnőbb szépséghibaként hat az április 18-án keltezett felügyeleti bírság, amelynek rendelkező részét múlt pénteken közölték. Az MNB 200 ezer forintra büntette a társaságot, mert nem tette közzé a március 31. napjára vonatkozó, részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok számát sorozatonként, a saját részvényállományok feltüntetésével s az alaptőke nagyságával együtt. Az Appeninn befektetői kapcsolattartója arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy azóta pótolták ezt a hiányosságot.

Nos, amíg a jegybank alacsonyan tartja a kamatokat, s nem fullad ki a hazai irodapiac, addig az Appeninn továbbra is jó alternatívája lehet az ingatlanalapoknak.

Appeninn Hattyúház MNB iroda
Kapcsolódó cikkek