Cégvilág

Bizonytalan a 3-as metró felújításának kezdete

A 3-as metró felújításával kapcsolatos kiviteli szerződések megkötését befolyásolhatja az infrastruktúra-rekonstrukcióra fordítható forrás mértéke.

A 3-as metró felújításával kapcsolatos kiviteli szerződések megkötését befolyásolhatja az infrastruktúra-rekonstrukcióra fordítható forrás mértéke – válaszolta a Világgazdaságnak a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. A cég néhány hete még arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szerződéseket július végén aláírhatják, ami után elkezdődhetnek a munkák. A Magyar Nemzet viszont úgy értesült, hogy a rendelkezésre álló 137,5 milliárd forintnál lényegesen többről szólnak a pályázók ajánlatai. Lapunkkal a BKV azt közölte, hogy a 3-as metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciójával összefüggésben kiírt kivitelezői közbeszerzési eljárásokra beérkezett ajánlatok több mint húsz százalékkal magasabbak az előzetesen becsültnél.

A probléma tehát az, hogy a rendelkezésre álló összegnél ezúttal, vagyis a második pályázatban is magasabb ajánlatok érkeztek, és a fővárosnak nincs forrása, a kormány pedig a városra mutogat. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a sajtóhírekre reagálva azt mondta: „Elsősorban a fővárosnak kell gondolkodnia azon, honnan teremti elő a 3-as metró felújításának fedezetét.” Kérdésünkre, hogy milyen forrásból állják a hiányzó összeget, a BKV azt válaszolta: „Budapest főváros önkormányzata és/vagy a kormány kompetenciájába tartozik a kérdés eldöntése.”

A főváros, illetve a BKV egyszer már épp azért nyilvánította eredménytelennek a tendert, mert irreálisan magasnak tartotta az ajánlatokat. A cégek tehát tudhatták, hogy a főváros nem tud és nem akar 137,5 milliárdnál többet költeni erre. A korábbi magas összegű ajánlatokat azzal lehetett magyarázni, hogy nem a kiviteli, hanem az engedélyes tervek ismeretében pályázhattak a cégek. Az újabb pályázattól ezért alacsonyabb ajánlatokat vártak.

3-as metró BKV metró BKK M3
Kapcsolódó cikkek