Cégvilág

Már négy halálért felel idén az agyhártyagyulladás

Fertőző agyhártyagyulladásban már négyen vesztették életüket idén. Legutóbb június elején Hevesen halt meg egy féléves gyermek.

Fertőző agyhártyagyulladásban már négyen vesztették életüket idén – tájékoztatta a Világgazdaságot az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága. Legutóbb június elején Hevesen halt meg egy féléves gyermek.

2017. június első hetéig 24 embert kezeltek Magyarországon fertőző agyhártyagyulladással, 2016-ban 49 megbetegedést regisztráltak. Tavaly kilenc beteg haláláért volt felelős a meningococcus baktérium. Bár egyetlen gyermek megbetegedése és elvesztése is sok, Magyarországon a fertőző agyhártyagyulladás nem járványméretű, és nincs járványveszély – közölte az Emmi.

A meningococcus okozta betegség évente 1,2 millió embert érint világszerte, és 135 ezren belehalnak a fertőzésbe – közölte a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari vállalat, amely a Magyarországon kapható hatféle oltóanyagból hármat is gyárt. A másik három vakcinát a Pfizer állítja elő. Jelenleg a hat oltóanyagból hármat egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen lehet beszerezni. Magyarországon zömében a B és a C típusú meningococcus okoz gennyes agyhártyagyulladást. A C típusú oltóanyag 2017-től minden két év alatti gyerek számára ingyenesen elérhető. A B típus elleni vakcina ára viszont borsos.

Fotós: Mészáros János

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, a tavaly téli sajnálatos gyermekhalálozások után – decemberben három gyerek vesztett életét – a csepeli praxisában is tízszeresére nőtt a B típusú agyhártyagyulladás elleni oltóanyag iránti kereslet. A B szerotípusú meningococcus elleni oltóanyag gyakorlatilag tavaly december óta folyamatosan hiánycikk. Ebből tavaly több mint 10 ezer oltóanyag fogyott, több mint egyharmada az év utolsó időszakában. Idén már az első négy hónapban meghaladta az eladás a teljes tavalyi mennyiséget – közölte a GSK.

A B típusú meningococcus elleni oltások ára darabonként 27 ezer forint körül van, korfüggő, hogy hány oltást kell adni a gyerekeknek. A gyerekorvos azt mondta, a C típusú oltóanyagoknál nem tapasztal hiányt, a négykomponensű oltóanyaggal a tinédzsereket oltja, az az oltás 12-13 ezer forintba kerül, és ötévente ajánlatos megismételni.

Az Egyesült Királyságban és Írországban a B típusú vakcina már a nemzeti oltási rend része. Olaszországban is napirenden van a vakcina kötelezővé tétele. Ausztria több tartományában állami támogatás jár a védőoltáshoz – közölte a GSK. Az Egyesült Királyságban a csecsemők az egyéb rutinoltásokkal egy időben kapják meg a Bexsero védőoltást. 2013 óta több mint 35 országban engedélyezték a vakcinát, és mostanra több millió adagot használtak fel belőle.

Itthon Lázár János kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a kormány nem zárkózik el a B típusú vakcina támogatásától sem, de ezt vizsgálatnak kell megelőznie. Nyugat-Európában 50 százalékos a szer támogatása, hasonlóra lehet itthon is számítani – mondta Lázár János. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet tájékoztatása szerint napokon belül minden vakcina kellő számban elérhető lesz Magyarországon.

agyhártyagyulladás vakcina védőoltás
Kapcsolódó cikkek