Cégvilág

Megmozdult az antik képek és bútorok piaca

Rögtön az árverés elején tízszeres áron, 1,3 millió forintért ütöttek le egy 1900 körüli időkből származó orosz ikont. A többi ikon is szépen elment, de ezért a darabért hosszú harcot folytatott két gyűjtő. Igaz, az ő küzdelmük meg sem közelítette azt, amelyet – legnagyobb meglepetésre – egy 17. századi kisméretű olasz festményért folytattak. A Luzsinszky báró gyűjteményéből származó Áhítat című festmény leütési ára 80 ezer forintról 15 millió forintra emelkedett. Az antik képek közt a katalógus címlapképe 3,2 millió forintért cserélt gazdát. A 16. századi, különleges ikonográfiájú, feltámadt Krisztust ábrázoló festmény készítőjének neve nem ismert, de annyit tudunk róla, hogy a Raffaello-tanítvány Giulio Romano műhelyében tevékenykedett.

A képet tölgyfa táblára festették, emiatt szinte egyáltalán nem vetemedett az évszázadok során. Nem kelt el viszont a 10 millió forintért kínált 15. századi firenzei fatábla Madonnával és a gyermek Jézussal. Két, 18. századi német mester által festett gyümölcscsendélet ára ellenben elszállt, 280-280 ezres kezdőáruk 1,2 és 1,8 millióra nőtt. A portrék közt – papírforma szerint – az Angliában is jól ismert László Fülöp által festett, a Singer gyár tulajdonosának feleségét ábrázoló arckép kelt el 2 millió forintért. Munkácsy vázlatrajza 260 ezer forintért ment el. Mednyánszky rajzai 50 ezer forint körüli kikiáltási árakról indulva 100-150 ezer forintot értek el. A 20. századi magyar anyagból Schönberger Armand zenélő nőket ábrázoló festményei emelkedtek ki, közülük is a gouache technikával, papírra festett, 1932-es Két nő gitárral és galambbal lett a legdrágább, 4,4 millió forinttal.

A bútorok közt egy könyvszekrény 300 ezres árát tornázták fel 1 millió forint fölé, és Honthy Hanna figurális intarziás díszítésű tálalószekrénye kelt el 340 ezer forintért. Egészében elmondható, hogy a bútorterület is megmozdult valamelyest a korábbi tetszhalál állapotából. Az úgynevezett apácamunkákat mostanában sokan gyűjtik, látszott is a leütési áraikon: négy-ötszörös emelkedéssel félmillió forint fölött keltek el. Gorka Géza mázas kerámiái áremelkedésekkel találtak gazdára 40-60 ezerről indulva 100–200 ezer forint közötti árakon. A Zsolnayak közül az Apáti Abt tervezte, századfordulós, öttemplomos jelzésű, lilás irrizáló mázas díszváza két női alakkal megduplázta az árát, 650 ezer helyett 1,3 millió forintot ért. Az augsburgi, antik ezüst esküvői borkóstoló tálka 1,2 millióért, a 17. századi nemesi talpas pohár belevésett zenélő állatok képével, a Nagyváradi Kincstár szakértői leírásával 1,3 millió forintért kelt el. Néhány nagy értékű brillékszer is szerepelt a kínálatban, ezekre is volt vevő: a félmodern csiszolású szoliter gyűrű 2 millió forintot, a 600 apró gyémánttal és zöld smaragdokkal díszített karkötő 1,2 millió forintot ért. A 116 darabos és nagyjából ugyanennyi éves, de hibátlan állapotú, impozáns herendi étkészlet gyümölcsös-lepkés mintával 950 ezer helyett 3,4 millió forintért cserélt gazdát.

Giulio Romano
Kapcsolódó cikkek