Cégvilág

Egyre csak ömlenek a naperőmű-engedélyek

A napokban több mint ezer naperőműprojekt tulajdonosát jogosította fel a MEKH arra, hogy áramát a kötelező átvételi rendszerben értékesítse.

Az elmúlt napokban több mint ezer naperőműprojekt tulajdonosát jogosította fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) arra, hogy áramát a kötelező átvételi rendszerben, a piacinál magasabb áron értékesítse. Mivel a MEKH 800 hasonló határozatot már másfél hónapja kiadott, további 2200-at pedig elkészített, hamarosan minden igénylő tudni fogja – vagy már tudja is –, hogy tervezett beruházása milyen feltételekkel juthat támogatáshoz.

Összesen 2428, tavaly decemberben befutott kérelemről van szó. A nagyszámú igénylés mögött az áll, hogy a 2016-ban beadott kérelmeket még az akkor érvényes jogszabály szerint bírálta el a MEKH, míg az idén beadottakat már a 2017. január 1-jétől hatályos, szigorúbb feltételek alapján. Aki tehát tehette, még 2016-ban megigényelte a támogatást, hogy megtermelt áramára garantáltan vevőt találjon, éspedig a piaci árnál magasabb, jogszabályban rögzített áron.

Forrás: Shutterstock

A MEKH már június végére feldolgozta az összes naperőmű-támogatási igénylést. Ennek alapján már akkor jelezte, hogy a kérelmek nagy része 0,5 megawatt alatti létesítményre szól, de van bőven igény ennél nagyobb teljesítményű naperőmű támogatására is. Ha minden érintett erőmű megépül, akkor 2018 végére a hazai napelemes kapacitás – a háztartási méretű kiserőműveket nem számítva – mintegy 2100 megawattra nőne, ami a 2015 véginek körülbelül a két és félszerese. A növekedés miatt a villamos elosztóhálózatot üzemeltető cégeknek a közeljövőben jelentős elosztóhálózati fejlesztéseket kell majd végezniük.

Szakmai vélemények szerint a tervezett beruházások együtt mintegy 500 milliárd forintba kerülnek. Ennek a 60 százalékát viszi el a magyarországi beszállítás, szerelés és telepítés költsége, 40 százalékát pedig a napelem külföldről való beszerzése.

A naperőművek üzemidejét a napsütéses órák száma nagymértékben befolyásolja. Magyarországon átlagosan évi 1050–1200 óra üzemidővel számolhatunk a MEKH adatai szerint. Ennek alapján egy 0,5 megawattos naperőműtől évi 525–600 megawattóra villamos energia várható. Mindez körülbelül kétszázötven háztartás éves villamosenergia-felhasználását fedezi.

naprőmű áramár MEKH
Kapcsolódó cikkek