Hiánycikk lesz, de legalább időben érkezik az új iPhone
A szokásos időben, szeptemberben lesz az Apple új csúcstermékének, az iPhone 8-asnak a bemutatója, ami a készülékkel kapcsolatos kételyeket illetően jó hír – derül ki a JPMorgan friss jelentéséből. A képernyőbe integrált új ujjlenyomat-olvasó rendszer kidolgozása sínen van, úgyhogy az októberi, sőt decemberi startot illető aggodalmak elülhetnek. Igaz, innentől már azon lehet idegeskedni, hogy a bemutatót követően megrendelt okostelefonok meg is érkezzenek karácsonyra. A rossz hír az, hogy a kezdő készletek meglehetősen szerények lesznek, a várakozási idő pedig szokatlanul hosszúra nyúlhat – értesült az Apple ügyeit szorosan figyelemmel kísérő Rod Hall. A JPMorgan elemzője szerint a gyártással megcsúszik az Apple, s a tervezett kapacitást csak október végére vagy november elejére érik el. Hall számítása szerint a szeptemberre tervezett 9 millió darab helyett csupán mintegy kétmillió iPhone 8-as okostelefon készül el, s ebben a korábbiaknál világosabb, kontrasztosabb képet és élénkebb színvilágot nyújtó OLED-képernyő szállítása körüli kezdeti gondok is szerepet játszhatnak.

Az iPhone 8 vagy másik munkanevén iPhone Pro gyártása a belezsúfolt technikai újdonságok miatt költségesebb lesz, ezért az ára áttöri az ezerdolláros lélektani szintet. Hall 1100 dolláros árra számít, s a fejlemények tükrében sem változtat az Apple célárában, amelyet 2018 decemberére 165 dollárra vár. A technológiai óriás részvényeivel jelenleg 150 dollár környékén kereskednek, azaz az elemző 10 százalékos növekedési potenciált lát az árfolyamban. Az Apple részvényei az idén eddig több mint 30 százalékkal drágultak. A Thomson Reuters felmérése szerint negyven elemzőből 15 ajánlja vételre és csupán egy eladásra az Apple részvényét. A júliussal záruló negyedévben 1,57 dolláros egy részvénye eső profitot remélnek, szemben az előző negyedév 2,1 dolláros teljesítményével. A friss hírekre egyébként a csütörtöki nyitás előtti kereskedésben 0,6 százalékos erősödéssel reagált a kurzus.
Az új korszak nyitányaként beharangozott iPhone 8-ast a hírek szerint kiterjesztettvalóság-funkciókkal, új kamera- és arcfelismerő rendszerrel vértezik fel, új fémváza és hajlított szélű üvegből készült képernyője lesz. Az Apple forgalmának és profitjának több mint 60 százalékát adó iPhone-okból a cég október végén záruló üzleti évének utolsó negyedévében 42,2 millió fogyhat a JPMorgan szerint, a korábban vártnál hétmillióval kevesebb. Jövőre azonban helyreáll a rend, és az új üzleti évben a kiszállítások a korábbi 262,9 millióról 270,2 millióra növekedhetnek. Ebben a mennyiségben természetesen benne vannak az iPhone 7- és 7 Plus-eladások is, hiszen ezek gyártása folytatódik. Olyannyira, hogy Hall szerint az Apple e két modellt is felfrissíti majd, s „valamikor” kijönnek a 7S- és a 7S Plus-változattal is, hiszen az utolsó centig ki kell használni a régebbi modellek fejlesztésébe fektetett pénzt és energiát. A tizedik születésnapra érkező 8-assal a modellváltási ciklus is meghosszabbodhat, akár két évre is, amit azzal magyaráz az elemző, hogy az okostelefonra optimalizált kiterjesztettvalóság-funkciók és egyéb extra szolgáltatások fejlesztéséhez időre van szükség.