Cégvilág

WWF: zöldülnie kellene a Mátrai Erőműnek

Tisztán biomassza-, nap- és esetleg szélerőműves kombinációban látja a Mátrai Erőmű reális jövőjét Vaszkó Csaba, a WWF illetékese, míg a társaság leköszönt elnöke kitart a lignitüzem életképessége mellett. A döntés a még ki nem választott új tulajdonos kezében van.

Az Európai Unióban működő szénerőműveknek – köztük a Mátrai Erőműnek is – csak négy év múlva kellene eleget tenniük a nemrég megszigorodott károsanyag-kibocsátási előírásoknak, de a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és energia programjának vezetője már most aggódik. Vaszkó Csaba szerint a hazai létesítmény vagy nem tud majd az új határérték alatt maradni, vagy ha mégis, az hatalmas ráfordításokat igényelne a tulajdonosaitól. E véleményén annak ellenére sem változtatott, hogy a tárgyban nemrég kiadott közleményére reagálva Valaska József, a Mátrai Erőmű leköszönt elnöke – a Népszava megkeresésére – továbbra is életképesnek és a környezetvédelmi előírások szempontjából megfelelőnek tartotta a magyarországi lignitalapú áramtermelést.

„Ha elő is teremtené valaki azt a pénzt, amellyel az erőmű károsanyag-kibocsátása alatta maradhatna a 2021-től engedélyezett határértékeknek, a beruházás akkor sem térülne meg” – jelentette ki a Világgazdaságnak Vaszkó Csaba. Emlékeztetett, hogy a szén-dioxid mellett nitrogén-oxidról és szálló porról, vagyis komoly egészségügyi kockázatot jelentő anyagokról is szó van. „Nem véletlen, hogy brüsszeli és hazai tapogatódzó érdeklődéseim során is mindenütt azt a választ kaptam, hogy 2030 után elképzelhetetlen Európában egy lignitüzemű erőmű” – közölte.

A szakembernek más aggályai is vannak. Ilyen, hogy a tervezett, 500 megawattos mátrai lignitblokkhoz szükséges pénzt 2010 óta képtelenek voltak előteremteni a tulajdonosai, vagy nem is akarták. Ehelyett a németek kiszállnának inkább az erőműtársaságból. Intő jel az is, hogy az MVM, amely szakmai befektetőként esetleg átvehetné a helyüket, kétévnyi átvilágítás után sem vásárolta ki őket. Maradnak a pénzügyi befektetők, ők viszont csak kimazsoláznák a Mátrai Erőmű értékes elemeit, a pénzt nem hozó részeit pedig bezárnák, leírnák, a létesítményt leállítanák. (Vaszkó Csaba pénzügyi befektetőként tartja számon a csehországi EP Holdingot is.) Márpedig egy hirtelen erőmű-leállítás nagy megrázkódtatás lenne az országnak, amelynek szüksége van a létesítményre.

„A Mátrai Erőmű számára az a járható út, amelyen már elindult. Ez a biomassza-tüzelés – de tisztán, nem szénnel keverve –, a további naperőművek építése, amilyet már be is jelentettek, és akár szélerőművet is telepíthetne a társaság” – vázolta fel Vaszkó Csaba. Szerinte az erőmű „zöldre állításához” nagyon sok uniós forrást lehetne igényelni. Úgy látja, hogy az átalakulást épp a társaság jelenlegi menedzsmentje vezényelhetné le a legjobban, a lemondott Valaska József irányításával, hisz e vezetésnél felelősségteljesebbet és alkalmasabbat aligha lehetne találni. (A „Mátra” mellesleg nagyon jó, gondoskodó kapcsolatot alakított ki a környező településekkel is.)

A lignitüzem folytatása ellen szól a WWF illetékese szerint az az év eleji eset is, mikor a lignit befagyása miatt a társaságnak nagyon sok helyettesítő energiahordozót kellett vásárolnia. Ráadásul a mai fiatal generációból nemigen készül senki bányásznak, sem szénerőműhöz értő szakembernek.

Mátrai Erőmű Zrt. szélerőmű 2. szakasz wwf lignit Vaszkó Csaba biomassza naperőmű Valaska József
Kapcsolódó cikkek