BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küszöbön a svéd robotautó-forradalom?

Két éven belül szinte teljesen eltűnhetnek a svéd utakról a hagyományos autók, helyüket az önvezető személygépkocsik vehetik át svéd tudósok szerint.

Egy új svéd tanulmány szerint a következő két esztendőben a hagyományos autók 90 százaléka tűnhet el a közlekedésből Svédországban. Ahogyan azt Anna Pernestal Brenden, a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem közlekedéskutatója svéd televízióban hétfőn elmondta:

Tíz éve az ipar legfeljebb abban bízott, hogy 2040 és 2050 között várható az önvezető autók megjelenése, manapság azonban már mindenki úgy gondolja, hogy az önvezető autók két éven belül hatással lesznek a mindennapjainkra.

Az utóbbi években számos nagy autógyár, mint a Volvo, a Ford, a BMW, továbbá olyan IT cégek, mint a Google kezdték el az önvezető autók fejlesztését. A jövőben várhatóan egyre kevesebb autótulajdonos lesz. A svéd műszaki egyetem előrejelzése szerint egyre gyakoribbá válik majd, hogy ahelyett, hogy az embernek saját autója lenne, letölt egy alkalmazást, amellyel robotautót rendel, ami felveszi és elszállítja a céljához.

Hamarosan önvezető autók lephetik el a svéd utakat
Forrás: AFP

A változás következtében a parkolóhelyek is kiürülhetnek, így a tereket más módon is lehet hasznosítani. A robotautók elterjedésével az emberek gondolkodása is megváltozik az autózásról: az önvezető autókat jobban kihasználják majd és közlekedési eszközként tekintenek rájuk – vélik a kutatók.

Úgy használhatjuk az autókat, hogy nem kell vezetni őket, emiatt többen járnak majd kocsival. A fiatalok sokkal szabadabban közlekedhetnek

- mesélte Brenden, hozzáfűzve, hogy azért számos bizonytalanság is akad az önvezető autók elterjedésével kapcsolatban, egy friss tanulmány szerint például a svédek mindössze 30 százaléka mondta, hogy beszállna egy robotautóba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.