Cégvilág

Ár alapján döntenének a rákbetegekről

A gyógyszergyártók és a rákbetegek egyesülete is tiltakozik az egészségbiztosító új közbeszerzési eljárása ellen, amely a daganatos betegek gyógyszerbeszerzését érintené. Az államtitkár szerint indokolt az árverseny.

Az új eljárás szerint a rákbetegek egy részére a jövőben árverseny alapján jelölik ki azt a gyógyszert, amellyel el kell kezdeni a kezelésüket – derült ki a közbeszerzési kiírásból. „Az új közbeszerzési eljárás vesztesei nem a betegek lesznek, hanem az orvoslátogatói kör” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Világgazdaságnak. Megerősítette: az orvosoknak jövőre az új betegek esetében nem lesz lehetőségük mérlegelni a daganatos betegek terápiája kapcsán, hanem a legolcsóbb készítményt kell első körben választaniuk. Ha valamiért e terápia mégsem megfelelő a beteg számára, akkor választhat az orvos másik gyógyszert. Az államtitkár szerint – nyolc indikációban – a gyógyszergyártók nem tudták bebizonyítani, hogy melyik a jobb vagy rosszabb készítmény. Ha pedig ez a helyzet, akkor igenis érdemes árversenyt létesíteni – tette hozzá Ónodi-Szűcs Zoltán. A daganatos betegekre szánt források nem fognak változni. Az Emmi korábban a Világgazdasággal azt közölte, hogy a daganatos betegek gyógyítására évente összesen 175,6 milliárd forintot költ a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK).

Forrás: shutterstock

A rákbetegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület tiltakozik a NEAK-nak a szakorvosok terápiaválasztási szabadságát korlátozó, az onkológiai kezelési lehetőségeket szűkítő terve ellen. A szervezet szerint szakmai alapon korábban már döntöttek arról, mely gyógyszereket kaphatják meg a magyar rákbetegek, az új eljárás pedig ronthatja az érintett betegek életkilátásait. A civilek szerint a daganatos betegek számára megnyugtatóbb, ha a szakorvosi munkacsoport a kórházban a beteggel együtt dönthet a terápiáról, és nem egy állami hivatalban határoznak a sorsukról.

A NEAK az új típusú árversenyről azt írta: a következő évre két eljárás keretében szerzik be a gyógyszereket a rákbetegek részére. Az első eljárásban minden egyes hatóanyagot (35 gyógyszer) külön-külön szerzik be azért, hogy azoknak a betegeknek, akiknek a kezelése már megkezdődött, biztosítsák a gyógyszereket. A második eljárásban, új kezelés megkezdésekor, amikor nem lehet különbséget tenni, melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény, nem indokolható, hogy egy gyártó magasabb áron adja a készítményét, mint amennyibe egy másik ugyanolyan hatású szer kerül. A 3,7 millió járulékfizető által befizetett járulékok és adók felelős gazdálkodójaként a NEAK-nak kötelessége a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználása – írja az egészségbiztosítási alapkezelő. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint a NEAK új eljárása több ezer daganatos beteget érint. Az új versenyeztetési eljárás az innovatív terápiák esetében Európában sehol másutt nem alkalmazott gyakorlat.

Újabb források a praxispályázatokra

Egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxisvásárlásra és letelepedésre fordítható támogatás keretét – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán. A letelepedési pályázatoknál az összeg annyival nő, ahány évig üresen állt a praxis. Magyarországon jelenleg háromszáz tartósan betöltetlen praxis van. Eddig összesen 626 millió forintot fizetett ki a NEAK a nyertes pályázóknak.

 

készítmény betegek
Kapcsolódó cikkek