Cégvilág

Erősödik a bérnyomás az Auchannál

Az Auchan­ban is éleződik a bérvita. Információink szerint legalább 20-30 ezer forint az eltérés a társaság béremelési ajánlata és a szakszervezetek követelése között, emellett 10-15 százalékos létszámhiány is lehet az áruházakban.

A Tescóhoz hasonlóan az Auchannál is benne van a pakliban, hogy sztrájkolni fognak a dolgozók, ha nem a megfelelő ütemben haladnak a bértárgyalások – értesült a Világgazdaság. Lapunk úgy tudja, az áruházlánc képviselői és a szakszervezetek múlt hét pénteken ültek először tárgyalóasztalhoz, legközelebb pedig jövő kedden egyeztetnek. A munkavállalói érdekképviselet szerint legalább 10-15 százalékos az általános létszámhiány a bolthálózatnál, amely hazánkban 19 áruházat, 18 diszkont-üzemanyagtöltőállomást, egy szupermarketet és egy online áruházat üzemeltet, illetve közel 7000 főt foglalkoztat.

Budapest, 2012. január 10.
A pénztársor az Auchan soroksári áruházában.
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Vitán felül áll, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem élen jár a munkaerőhiány által sújtott ágazatok között, de értesüléseink szerint a béremelés terén is jelentős, legalább 20-30 ezer forintos az eltérés a munkáltató és a szakszervezetek álláspontja között. Míg az első tárgyaláson közösen áttekintették a felek a forgalmi és létszámadatokat, illetve az egyik oldal a terveit, a másik a követeléseit adta át, addig a második alkalommal már közelíteniük kell az elképzeléseknek, hogy ne alakuljon ki a Tescónál tapasztalt válsághelyzet a munkavállalói nyomás hatására.

Mint ismert, idén a garantált bérminimum bruttó 129-ről 161 ezer forintra nőtt. Emiatt – ahogy más áruházláncoknál – az Auchannál is az okozhat problémát, hogy a 25 százalékos emeléshez képest a dolgozók ténylegesen csak 10-12 százalékkal vihetnek többet haza, hiszen a béreket a korábban megadott pótlékok, kiegészítések nélkül toldották meg a törvényileg szabályozott mértékben. Lapunk úgy tudja, akár a foglalkoztattak 40-50 százaléka is ebbe a kategóriába tartozhat. A szakszervezetek viszont úgy látják, a jogszabályoknak való megfelelés mellett a munkaerőpiaci helyzetnek is megfelelően kell kialakítaniuk a munkáltatóknak a bérstratégiájukat.

Az Auchan Retail Magyarország vezetősége mindent elkövet munkatársai elégedettségéért és odafigyel alkalmazottjai igényeire, valamint egész évben kapcsolatban áll a szociális partnerekkel is – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a társaság. Az elmúlt két év alatt a vállalat összesen 2,7 milliárd forintot fordított magyarországi bérfejlesztésre, ez idő alatt átlagosan 24 százalékkal növekedett az áruházi munkatársak bruttó munkabére. Mindkét évre vonatkozóan bérmegállapodás született, de idén ősszel is egyeztetések indultak a szociális érdekképviseletekkel – tette hozzá az áruházlánc, amely tájékoztatása szerint a stabil munkáltatói háttér, bérezés és juttatások, valamint a részvényesi program mellett a munkatársak képzésére, fejlődésére helyezi a hangsúlyt, hosszú távú karrierutat kínálva számukra.

Eközben a Tesco és a cégnél működő munkavállalói érdekképviseletek között október 13-án folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről. A tét immár az, hogy a hipermarket megtartja-e 15 ezer forintos bérelőnyét a januártól 180 500 forintra emelkedő garantált bérminimummal szemben is.

Auchan béremelés vita feszültség
Kapcsolódó cikkek