Cégvilág

Felvásárlási lázban ég a Cisco Systems

Idén már nyolcadik cégfelvásárlását tervezi a Cisco Systems. Az internettechnológia úttörője a szoftvergyártásra helyezi át a hangsúlyt.

Idén már nyolcadik cégfelvásárlását tervezi a Cisco Systems. Az internetes hálózati és kommunikációs eszközöket gyártó amerikai cégóriás ezúttal a BroadSoft szoftverkészítő vállalatra vetette ki a hálóját, amelyet sajtóhírek szerint legalább 1,7 milliárd dollárral bélelt ki. A Reuters szerint a vételár elérheti a 2 milliárdot is.

Cisco-stand egy technológiai kiállításon. A szoftverfejlesztési profilt az idén eddig nyolc cég bekebelezésével erősítették meg
Forrás: AFP

A BroadSoft kívánatos portékának számít, a hó elején a cég a Searchlight Capital Partnerst és a Siris Capital Groupot kosarazta ki, de a Cisco ajánlatára aligha mond nemet. A felhőszolgáltatások kommunikációs szoftvertámogatására szakosodott BroadSoft számára a Jefferies Group hajtja fel a vevőjelölteket. A BroadSoftot az Alcatel amerikai leányvállalatának egykori alelnöke, Michael Tessler és a Celcore vezére, Scott Hoffpauir alapították 1998-ban, azóta nyolcvan országra kiterjedő világcéggé fejlesztették a vállalatot, részvényeit pedig 2010-ben vitték a tőzsdére. A céget ma is Tessler irányítja.

A Cisco épp stratégiaváltást hajt végre, Chuck Robbins vezérigazgató sorra vásárolja fel azokat a cégeket, amelyeknek a tudását hasznosítani tudja az átállás sikerében.

Az internettechnológia egyik meghatározó vállalata úgy döntött, hogy a költségigényes hardvergyártás helyett ezután a hangsúlyt inkább a szoftverfejlesztésekre és a szolgáltatásokra helyezi át, hasonlóan az ezt a váltást már korábban meglépő HP-hez és IBM-hez.

A Bloomberg adatai szerint a Cisco csak az idén nyolc akvizíciót jelentett be, köztük a legnagyobbat márciusban: akkor az utolsó pillanatban szálltak be az AppDynamicsba, egy nappal azelőtt, hogy a vállalat részvényeit bevezették volna a Nasdaq tőzsdére. A szoftverfejlesztő cégért Chuck Robbins 3,7 milliárd dollárt sem sajnált kiadni. Májusban a hálózati szoftvereket készítő startupot, a Viptelát kebelezték be 610 millió dollárért.

Mind a BroadSoft, mind a Cisco árfolyama 1 százalék alatti erősödéssel reagált az akvizíciós tervekre a nyitás előtti kereskedésben.

felvásárlás szoftvergyártás BroadSoft Cisco Systems
Kapcsolódó cikkek