Megüzeni a telefon a legjobb árakat
Komoly konkurenciát támaszt már az online utazásszervezőknek is a Google, amely néhány napja Magyarországon is elindította magyar nyelvű utazásszervezői szolgáltatását.
A társaság nem kevesebbet vállal, mint utazásunk teljes megtervezését és lebonyolítását. Ehhez az érintett úti célt kell csak megadnunk, majd az ismertető megjelenésekor az utazás menüpontra bökni. A látnivalók és az ismertetők mellett új szolgáltatásként lehetőségünk van repülőjáratot foglalni. A más légitársaságoknál már megszokott dátummátrix segít kiválasztani a megfelelő indulási és érkezési időpontot, ha nem fix időre megyünk – így módunk van kiválasztani a legkedvezőbb árú szolgáltatást. Mi több, a dátum kiválasztásakor a program kérésünkre bemutatja a legkedvezőbb áron elérhető konstrukciót, sőt az utazásunk időtartamára vonatkozó árdiagramot is. A szolgáltatás hat hónapra előre tud jegyárakkal kalkulálni.

Más megoldásokkal szemben a Google nagy előnye, hogy valóban segít a tervezésben: lehetőségünk van a kívánt desztinációra és időpontra figyelést küldeni, s ezt követően az árak mozgásáról Google-üzenetben vagy e-mailben tájékoztat a portál. A megjelenített árak – ellenőriztük – valóban végső, minden illetéket is tartalmazó díjak, ugyanakkor a diszkont-légitársaságoknál bevett gyakorlat szerint a csomagfeladás költségeivel még számolni kell. Ne képes a szolgáltatás más kedvezmények – a törzsutasprogramok vagy épp a Wizz Discount Club – díjaival számolni.
A kiválasztott utakat a Google saját fizetési rendszerén keresztül – regisztrált bankkártyával – azonnal fizetni tudjuk, de van mód arra is, hogy egyedi fizetést válasszunk.
A járatkereső mind a telefonos, mind a számítógépes verzióban jól üzemelt tesztünk során, és a járatok díjfigyelése is szorgalmasan küldte a légitársaságok árváltozásait a tervezett desztináció esetében. Ugyanakkor a szállásfoglalási opció telefonon nem igazán működött Budapesten: folyamatosan a telefon helyzetmeghatározója által ismert pozícióhoz keresett szállást. Ellenben a számítógépes verzióban szépen lehetett szűrni a szálláshelyekre az elhelyezkedés, ár, minőség, szolgáltatások alapján.


