Cégvilág

Hazai kkv-k innovációit segíti a Bay Zoltán Kutatóközpont projektje

A Bay Zoltán Kutatóközpont és közép-európai partnerei elérhetővé teszik kutatói infrastruktúrájukat, innovációs szolgáltatásaikat a hazai kis- és középvállalkozások számára a KETGATE projekt keretében. Ezzel a hazai kkv-k szintet léphetnek termékfejlesztéseik terén.

A kutatóintézetek idén indult nemzetközi hálózata jól példázza, hogy elsődleges céllá vált az Európai Kutatási Térségben a már meglévő kutatás-fejlesztési infrastruktúrák kihasználtságának fokozása, a fejlesztések piaci célokhoz való rendelése. E tekintetben a Bay Zoltán Kutatóközpont (BZN) élen jár, hiszen folyamatosan teljesít hazai és nemzetközi piaci megrendeléseket, és törekszik a szolgáltatás-exportjának bővítésére. Ebből a célból csatlakozott a KETGATE konzorciumhoz is, amelynek keretében a Central Europe program támogatásával, három éven át nemzetközi KFI szolgáltatási portfólió kidolgozására fókuszál, egy magyar, egy osztrák és egy szlovén kutatóintézettel együttműködve.

A BZN tudatosan alakítja úgy innovációs szolgáltatásait, hogy azok megfeleljenek a hazai kis- és középvállalkozók igényeinek. Annak érdekében, hogy minél több kkv fogjon bele innovációs tevékenységbe, illetve kezdjen együttműködést kutatóintézetekkel, számos egyéb platformot is biztosít a vállalkozásoknak a kutatókkal való személyes találkozásokra, a felmerülő innovációs szolgáltatási igények áttekintésére. A KETGATE projektnek köszönhetően a BZN eszközparkja elérhetővé válik az új termékeket fejlesztő kkv-k számára, így szintet léphetnek a termékfejlesztések.

Fontos előrelépés, hogy a kis- és középvállalkozások alkalmat kapnak nálunk vagy más közép-európai kutatóközpontoknál arra, hogy felhasználják a csúcstechnológiát képviselő kutatói infrastruktúrákat

– hangsúlyozta Dr. Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Kutatóközpont ügyvezetője. Hozzátette: ez jelentősen bővíti mozgásterüket, és megkönnyíti a termékfejlesztést. „A jelenlegi és jövőbeni partnereink számára is hozzáférhetővé tesszük a kulcsfontosságú alaptechnológiák körébe tartozó teljes kutatói infrastruktúránkat, a KETGATE keretében” – fűzte hozzá.

A közlemény kitér rá, hogy a kkv-k számára igénybe vehető intelligens megoldások új technológiai szintre emelhetik termékeiket, így azok magasabb hozzáadott értéket képviselve piacképesebbé válnak. Példaként említhető a mikro-nanoelektronika, a lézertechnológia vagy épp az optikai technológiai vegyületek, és a fejlett anyagok alkalmazásai.

A BZN évek óta rendszeresen együttműködik a ZF Hungária Kft-vel: egy lézeres hegesztő berendezés összeállítása, az ehhez kapcsolódó technológia-fejlesztési projekt eredményei alapján a BZN ma már folyamatosan gyárt a cég megrendelésére lézerhegesztett alkatrészeket. A gyártási volumen jelenleg évi 80-100 ezer darab. A Mérnöki Divízió együttműködik több járműipari gyártó céggel, pl. a Bíró Kft-nek autóipari sebességváltó alkatrészek lézeres hegesztését végzi jelenleg évente 15 ezer darabos nagyságrendben, illetve elvégezte az ehhez szükséges technológiafejlesztést és készüléktervezést. A BZN Mechanikai Anyagvizsgáló Laboratóriuma többek között hazai implantátumgyártóknak végzi protézisek (pl. csípőprotézis, fog-, gerinc-, térd-implantátumok) speciális biomechanikai (statikus és élettartam) vizsgálatait. Az implantátumok kötelező minősítéséhez szabványos vizsgálatokra van szükség.

A KETGATE egyik tervezett eredménye, hogy nyolc közép-európai országban lesz „hozzáférési pont”; ezeken keresztül a határon túli vagy bármely közép-európai országban működő vállalkozók igénybe vehetik a kutatóintézetek szolgáltatásait. A projekt hozzáférési és szolgáltatási hálózat létrehozását is támogatja, így a kkv-k gyorsan eljuttathatják okosmegoldásaikat az európai, sőt, a globális piacokra.

A KETGATE projekt már elkezdte előkészíteni a kutatóintézetek és kvv-k együttműködését. Az ipari fejlesztési projektekre 2019-ben a projekt támogatást is biztosít (egy innovációs voucher-nek megfelelő rendszerben). Az együttműködési igények felmérésére 2017. november 27-én Budapesten egy nyitott rendezvényt szerveznek, amelyre minél több kkv-t és innovációmenedzsment szervezetet várnak a projektgazdák.

kutatóintézet Bay Zoltán Kutatóközpont infrastruktúra kkv
Kapcsolódó cikkek