Cégvilág

GE: Veresegyházon is leépítés várható

Veresegyházi gyára dolgozóinak közel 8 százalékát tervezi elküldeni az amerikai GE Power, mert csökkennek az erőmű- és erőmű szerviz üzletágának megrendelései.

Közel 140 munkavállalót érintő leépítést tervez a gázturbinákra épülő kis- és közepes teljesítményű erőműveket gyártó veresegyházi gyárában az amerikai GE Power, jelentette be a tervezetet munkavállalói képviselőinek a gyár igazgatója, Lencsés Gergő, délután 3 órakor. Az intézkedésre a vállalatóriás átalakulása, ezen belül a ma ismertté vált, globálisan 12 ezer fős globális létszámcsökkentése részeként kerül sor. A karcsúsítást az kényszeríti ki, hogy világszerte esik vagy stagnál a GE Power termékeinek és szolgáltatásainak kereslete. A Világgazdaság értesülése szerint

az elbocsátások döntő része a veresegyházi telephelyen történik majd, de néhány főtől a százhalombattai és a budapesti egységénél is megválik a társaság. A tervezett leépítés a GE összes magyarországi alkalmazottjának az 1 százalékát érinti.

Lencsés Gergő a ma bejelentett terv háttereként lapunknak elmondta, hogy az erőművi és hálózati berendezésgyártás világszerte stagnál, Nyugat-Európában pedig csökken. E piacokat elsősorban az ázsiai vállalatok miatt éles verseny és jelentős árerózió jellemzi. A gázturbinás erőművek kapacitásai is sok helyen kihasználatlanok. Az iparág más nagy szereplői fokozódó árnyomással, az értékesítés csökkenésével, csődveszéllyel és a közműszolgáltatók konszolidációjával szembesülnek. Az egyesített GE Power üzletág rendelésállománya így a harmadik negyedévben 19 százalékkal, árbevétele 4 százalékkal, üzemi eredménye 51 százalékkal csökkent.

A következő három évben is éles versenyhelyzetben, stagnáló vagy csökkenő kereslettel számolunk, ami hatást gyakorol a veresegyházi gyárunkra is – válaszolt a Világgazdaságnak az igazgató, de hangsúlyozta: „A tervezett átszervezés ellenére Veresegyház, mint a GE Power egyik legjelentősebb gyára, továbbra is kiemelten fontos befektetési és növekedési célpontja marad a GE-nek”.

Az intézkedéseket a GE-nél nem elsősorban leépítésként, hanem a szerkezet-átalakítás egyik elemeként, a létszám piaci igényekhez történő alakításaként, kiigazításként kezelik.

A kiigazítás (rightsizing) kiemelése azért fontos, mert új stratégiájában az amerikai anyavállalat három ipari üzletágra összpontosít majd, amelyekkel mintegy 3500 fővel Magyarországon is jelen van. Ezek a GE Power Veresegyház, amely a magyar közel 4 százalékát adja, valamint a vállalat két másik ipari üzletága, a GE Aviation és BHGE (a korábbi GE Oil & Gas) üzletágak.

Ezen ipari üzletágakra, valamint a budapesti GE Campus-on működő Global Operations, Digital és Healthcare egységekre építve a GE Hungary a jövőben egy erős, globális technológiai háttérrel, szolgáltatásokkal és additív, valamint digitális képességekkel rendelkező iparvállalattá alakul Magyarországon is. A kiterjedt ipari háttér valamint az erős digitális képességek és üzleti szolgáltatások együttes jelenléte miatt Magyarország kiemelten fontos ország a vállalat hálózatában.

A GE az egyik legnagyobb exportőr Magyarországon, amely teljes termelésének 99 százalékát exportálja. Az elmúlt két évben több mint 124 millió dollárnyi beruházást hajtott végre az országban, ahol 1500 helyi beszállítótól évente 900 millió dollár értékben vásárol árut és szolgáltatást.

 

GE Lencsés Gergő gyár leépítés
Kapcsolódó cikkek