Mindkét erdészet területén méhészetet telepítenek, az innen származó termékek feldolgozását bemutató üzemet létesítenek, méhlegelőket létesítenek, valamint szakmai tanulmányutakat és a nagyközönségnek szóló bemutatókat szerveznek – ismertették a projektnyitó sajtótájékoztatón.
A két évig tartó projekt az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. Az együttműködés vezető partnere a Vértesi Erdő Zrt., az erdőgazdaság területén használják fel a költségvetés 54 százalékát.
Az itteni erdőgazdaság a szokásos tevékenységeken túl vadhúsfeldolgozással, dísznövény termesztésével és borászattal is foglalkozik, valamint vadasparkjában úttörő szerepet vállal az európai bölény génállományának megőrzésében.
A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes- és a Gerecse-hegységek, valamint a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken, 46 000 hektáron főként állami erdőterületet kezel. A változatos flóra kedvező méhlegeltetési lehetőségeket nyújt, ezért az erdőgazdaság 2013-ban Csákváron alapította meg méhészetét
- ismertette Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója.
Pintér Zoltán projektmenedzser tájékoztatása szerint Vértestolnán méhészeti oktató termet, valamint méz- és viaszfeldolgozást bemutató üzemet létesítenek, valamint Szomódon 200 családos terepi méhest telepítenek.
A projekt szlovák részét koordináló Frantisek Kral elmondta, Kistapolcsányban a méhészeti termékek mintafeldolgozására alkalmas üzemet hoznak létre, valamint méhészeti skanzent és méhészeti tantermet, valamint méhlegelőket telepítenek és tartanak fent.