Cégvilág

Okosvárost fejleszt egy vidéki egyetem

A projekt segítségével a fejlesztő konzorcium a korábbinál fejlettebb és ugyanakkor olcsóbb szolgáltatásokat tesz lehetővé az energiagazdálkodás területén.

A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködésben fejleszt okosváros és okosfalu technológiákat a Sagemcom Magyarország Kft. egy uniós támogatással indult 2,481 milliárd forintos projektben – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a cég, az SZTE és konzorciumi partnereik, azaz a Pannon Egyetem és a Yazoo-Systems Kft., olyan intelligens platformot alakítanak ki, amely a korábbinál magasabb szintű és ugyanakkor olcsóbb szolgáltatásokat tesz lehetővé az energiagazdálkodás területén. A projektnek köszönhetően az elmaradott, korlátozott elektromos áramhoz hozzáférő települések energiaellátottsága javulhat, illetve a nagyvárosi infrastruktúrában alkalmazott mérési és elosztási hatékonyság is növekedhet.

Az okosváros és okosfalu koncepción alapuló fejlesztés révén olyan környezethez alkalmazkodó és fenntartható működést kínáló rendszer jön létre, amely bekapcsolja a megújuló energiaforrásokat a helyi igények kielégítésébe, valamint a termelés és felhasználás egyensúlyát is meg fogja teremteni.

A projekt, amely 1,634 milliárd forint uniós támogatást nyert el, a tervek szerint költséghatékonyan segíti a fenntartható energiagazdálkodást. A napenergia-termelésben alkalmazott megoldások általában érzékenyek az időjárási viszonyokra, azonban a szegedi projektben olyan rendszert fejlesztenek, amelynek elemei szélsőséges időjárási körülmények között is megbízhatóan fognak működni – áll a tájékoztatóban.

A Sagemcom Magyarország Kft. egy francia központú cég hazai leányvállalataként működik, tervezési, fejlesztési, önálló gyártási és értékesítési kompetenciával rendelkezik a telekommunikáció, az energiagazdálkodás, valamint az okosmérés területén. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban meghaladta a 6 milliárd forintot, adózott eredménye pedig a 390 millió forintot.

 

okosváros smart village Szegedi Tudományegyetem okosfalu smart city energiagazdálkodás Sagemcom Kft.
Kapcsolódó cikkek