A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a kistelepüléseken működő mikro- és kisvállalkozásoknak támogatást kellene adni állami forrásból, hogy megmeneküljenek az anyagi ellehetetlenüléstől, ugyanis nem tudják kigazdálkodni a tavaly és az idén is jelentősen megemelt minimálbért. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a Világgazdaságnak azt mondta: három megoldási lehetőséget szorgalmaznak a kétezer lelket sem számláló települések esetében – ilyenből csaknem kétezer-háromszáz található Magyarországon.

Fotó: Móricz-Sabján Simon