A nyugdíjalapok miatt veszteséges az Air France-KLM
Az Air France-KLM nagyságrendekkel növelte a forgalmát tavaly, de a francia-holland légitársaság így sem tudta elkerülni a veszteséges évzárást – írja a Handelsblatt német üzleti napilap.
M. E.
2018.02.16, 13:06
Megosztom a cikket
A francia-holland Air France-KLM légitársaság az erős üzleti év ellenére negatív eredményt jelentett 2017-re – írja a Handelsblatt. A cég pénteken tette közzé, hogy vállalati nyugdíjalapjainak refinanszírozási költsége miatt 274 millió eurós veszteséget ért el, pedig szépen emelkedett a légitársaságnál az utasszám, és ennek következtében a bevételei is 4 százalékkal, 26 milliárd euróra nőttek.
Az üzemi eredményét 42 százalékkal, közel 1,5 milliárd euróra sikerült feltornáznia a francia-holland légitársaságnak, noha új és régi, fapados versenytársak is szorongatták a tavalyi üzleti évben.
Forrás: Artur Widak/NurPhoto/AFP
Az ír Ryanair ráadásul az idén is bővíteni kívánja Franciaországban az üzleti tevékenységét, a Norwegian Air Shuttle pedig rendkívül olcsó távolsági járatokkal nyomul a francia piacon.
Ebben a környezetben az Air France-KLM továbbra is csupán saját erejére támaszkodva, az ülésszámát várhatóan 4 százalékkal fogja emelni 2018-ban. Ennek köszönhetően pedig a légitársaság a repült kilométereit még a tavalyinál is intenzívebben tudja növelni az idén.
A franciáknak azonban csökkenteniük kell az egy utasra jutó költséget is, ha ki akarják gazdálkodni az emelkedő üzemanyagárakat. Az Air France-KLM ezt a célt egyrészt egy fapados légitársaság, a Joon hálózatának kiépítésével, másrészt a termelékenység fokozásával és jobb flottamenedzsmenttel kívánja megvalósítani. Mindennek eredményeképpen az üzemi eredmény várhatóan pozitív lesz az idén, ezzel pedig tovább csökkentheti a vállalatvezetés a légitársaság adósságát is.
Az elmúlt hetekben a tőzsdén nyomás alá kerültek az Air France-KLM részvényei, miután – a Lufthansához hasonlóan – jelentős áremelkedést tudtak elkönyvelni 2017-ben. A közelmúltban azonban a befektetőkben kételyek ébredtek annak kapcsán, hogy az ágazat helyzete vajon a jövőben is olyan kedvező maradhat-e, mint eddig.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.