BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak

Az utóbbi hetekben lefelé mozdultak az olajárak a nemzetközi piacon, s emellett gyengült a dollár a forinttal szemben is, az elemző szerint ez a magyar üzemanyagárakban is lecsapódhat.

Kismértékben tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak, mert a januári erős drágulás után az utóbbi hetekben lefelé mozdultak az olajárak a nemzetközi piacon, s emellett gyengült a dollár a forinttal szemben is – írja a szerdai Magyar Nemzet.

Lényegesen olcsóbb lesz tankolni áprilistól Kép: MW

A lapnak Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője elmondta: a külpiaci olajárakat elsősorban az húzta lejjebb, hogy a napokban napvilágra kerültek az észak-amerikai kitermelési adatok, amelyek szerint az Egyesült Államokban óriási mértékben növekedett az olajfelhozatal.

Így a korábbi hordónkénti 70 dolláros szintről 65 dollár közelébe esett az árszint az Európában referencia-típusnak számító Brent olaj esetében. A szakember szerint várhatóan ez a jegyzésár lesz majd az átlag az idén.

A dollár árfolyamesése lassan megáll, jelenleg 250,8 forintos szinten jegyzik. A forint-dollár kurzus alakulásának azért van jelentősége, mert az olajüzleteket világszerte dollárban számolják el a felek, míg a késztermékekért – benzin, gázolaj – idehaza forinttal fizetnek a vevők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.