A német Daimler cég azt tervezi, hogy a tavalyi 2,4 millióról 3 millióra növeli a Mercedes-Benz autók eladását.
MTI
2018.03.18, 16:31
Megosztom a cikket
Markus Schaefer, a Mercedes-Benz Cars termelési és beszerzési igazgatója az Automobilwoche című német hetilapnak arról is beszélt, hogy miközben 3 millióra tervezik növelni az évente gyártott autók számát, a modellek számát 40-re kívánják bővíteni.
Az illetékes elmondta azt is, hogy három új gyártókapacitást adnak át az évtized végéig: az idei harmadik negyedévtől kompakt modelleket gyártanak a mexikói Aquascalientesban, 2019 végére épül meg az újabb gyár Kecskeméten, miközben a cég újabb üzemet tervez építeni Pekingben.
A három projekt összesen 3 milliárd euró beruházással valósul meg.
Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója Fotó: AFP/Uli Deck/dpa
A kamat-és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 14 százalékkal 14,7 milliárd euróra nőtt tavaly, amikor az adózott eredmény 24 százalékkal 10,86 milliárd euróra emelkedett.
A Daimler arra számít, hogy miközben az értékesítése az idén enyhén emelkedik, a működési eredménye azonban a tavalyi szinten marad.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.