Cégvilág

Lengyelország vasárnap zárva tart

Az új rendelet szerint havonta két vasárnap zárva kell tartani az üzleteket az országban, ha pedig mégis kinyitnak, úgy a tulajdonosnak kell pénztárba állnia.

Életbe lépett tegnap a vasárnapi kereskedelmet szabályozó törvény Lengyelországban. A rendelet szerint havonta két vasárnap zárva kell tartani az üzleteket, csak abban az esetben nyithatnak ki, ha a tulajdonosok állnak be a pénztárba. Az intézkedés nem vonatkozik a többi között a pékségekre, a benzinkutakra, a virágüzletekre és a postahivatalokra. A törvényt jövőre szigorítani szeretnék: 2019-ben már havi három vasárnap lesz érvényben a tiltás, 2020-ban pedig a tervek szerint mindössze hét vasárnap lehetnek nyitva az üzletek az év folyamán.

Elzbieta Rafalska, lengyel család-, munkaügyért és társadalompolitikáért felelős miniszter
Forrás: AFP

Az új rendelet végrehajtását a munkaügyi főfelügyelőség ellenőrzi. Az új törvény – Elzbieta Rafalska család-, munkaügyért és társadalompolitikáért felelős miniszter véleménye szerint – előreláthatólag nem növeli az állástalanok számát, mint kiemelte: sok szektorban munkaerőhiánnyal küzdenek.

Bár a munkanélküliségi ráta januárban 6,9 százalékra nőtt a decemberi 6,6 százalékról, a regisztrált állástalanok száma elérte az 1,134 milliót.

A Euronews beszámolója szerint a kormánynak nincs oka az aggodalomra: a nemzetközi vállalatok számára ugyanis vonzó a lengyel munkavállalók szakképzettsége. A Goldman Sachs lengyelországi igazgatója, Brent Watson is a lengyelek nyelvtudását, illetve technikai és mérnöki képzettségét dicsérte, és elmondta, bővítésre készülnek Varsóban.

„Mintegy 570 főt foglalkoztatunk, de ez szám év végére 750-re duzzadhat” – mondta. Növeli a lengyelországi álláslehetőségek számát, hogy a Mercedes motorgyárat épít az ország délnyugati részén, Jaworban – a létesítmény a tervek szerint 2019-ben kezdheti meg működését. Tavaly az utolsó negyedévben a beruházások 11,3 százalékkal, a lakossági fogyasztás pedig 4,9 százalékkal nőtt éves összevetésben.

 

zárva tartás rendelet Lengyelország
Kapcsolódó cikkek