Cégvilág

Új gyártóközpontot épít a Wamsler SE

Új 5400 négyzetméteres üzemcsarnokot épít és robotizált gépsorokkal fejleszti termelését a tűzhelyeket és kandallókat gyártó salgótarjáni Wamsler SE. A 3,6 milliárd forintos fejlesztés a 124 éves gyár legnagyobb beruházása lesz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a keddi alapkőletételi ünnepségen hangsúlyozta: a kormány a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,8 milliárd forinttal segíti a Wamsler SE beruházását.

A nagy múltú cég folyamatos innovációval emelte a termelés hatékonyságát, erősítette jelenlétét a hazai és európai piacon,

úgy, hogy valódi közösség alakult ki a dolgozók szakmai tudására és elkötelezettségére alapozva, ezért az elnyert támogatás jó helyre érkezik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Varga Mihály felidézte, hogy egy éven belül másodszor jött Salgótarjánba, korábban az üvegipari Salgglas Zrt. kapott a kormánytól ilyen támogatást.

Ez azt mutatja, hogy Salgótarján és Nógrád megye sem marad ki az iparfejlesztésből

– mondta. A miniszter közölte: a program 2015-ös elindítása óta 37 milliárd forinttal segítette a kormány 70 cég 92 milliárd forint értékű beruházását.

Reorganizáció

A beruházás része a termelési folyamatok reorganizációja, egy kisebb, 840 négyzetméteres gyártócsarnokok felépítése, a termelési eszközök korszerűsítése, a meglévő épületek energetikai korszerűsítése és modernizációja, valamint az 5400 négyzetméteres, intelligens gyártó és innovációs központ felépítése – közölte a társaság. Minderre összesen 3 milliárd 572 millió forintot fordítanak.

  • A projektet 1 milliárd 786 millió forinttal támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium,
  • 1 milliárd 50 millió forintot biztosít a Wamsler SE anyavállalata, az Opus Global Nyrt.,
  • a maradék költséget pedig banki hitelből finanszírozzák.
  • A közel 700 főt foglalkoztató üzem a korszerű gépek programozását és kezelését elsősorban saját szakembereinek továbbképzésével oldja meg.

    A keddi alapkőletételen a nemzetgazdasági miniszter mellett Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Mészáros Lőrinc, az Opus Global Nyrt. főrészvényese, valamint Finta Ferenc, a Wamsler SE vezérigazgatója vett részt.

    Fotó: Móricz-Sabján Simon

    A beruházás kapcsán már megkezdődtek az egyeztetések a környezetvédelmi szakhatósággal, a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati eljárás szükségességének kérdésében – írja a cég. A Wamsler SE nagy hangsúlyt fektet az újító környezetkímélő gyártási technológiák alkalmazására és a keletkező hulladék újrahasznosítására. Gazdasági és technológiai versenyképességét az anyag- és energiafelhasználás jelentős csökkentésével és készülékeinek mind kevesebb szennyezőanyag-kibocsátásával is fokozza.

    A Wamsler SE Közép-Európa legnagyobb, 100 százalékban magyar tulajdonú kandalló- és tűzhelygyára, jelenlegi össz-európai piaci részesedése 7-8 százalékos.

    A jövő év elején záruló beruházással a cég megduplázza a jelenlegi, 150-160 ezer darabos éves termelői kapacitását, de a korszerű gépeknek, például a hegesztő robotoknak és az automata festősornak köszönhetően az előállított termékek minősége is javul majd. A fejlesztésnek köszönhetően a gyár képes lesz kisebb szériában is nyereségesen előállítani termékeket, és gyorsabban alkalmazkodik majd a folyamatosan változó piaci igényekhez.

    Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Marczinkó Zoltán István vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Mészáros Lőrinc, a Wamsler SE anyavállalata, az Opus Global Nyrt. többségi tulajdonosa, Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke, Finta Ferenc, a Wamsler SE vezérigazgatója a tűzhelyeket és kandallókat gyártó salgótarjáni cég új üzemcsarnokának alapkőletételén
    Fotó: Móricz-Sabján Simon

     

     

    Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
    Kapcsolódó cikkek