Amerika ismét lesújtana Kínára
A Fehér Ház csütörtöki, a késő esti órákban kiadott közleménye szerint az elnök elrendelte, hogy kormányzata állítsa össze azoknak a kínai árucikkeknek a listáját, amelyekre a pótlólagos védővámokat kivetik.
A közleményben Donald Trump élesen bírálta a korábbi amerikai védővámok kivetésére adott kínai válaszlépéseket.
Peking ugyanis bejelentette: arányos választ ad, hasonlóan szigorú vámintézkedéseket vezet be az Egyesült Államok ellen, és egyúttal beperli a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) is.

Kína szerdán közzétette annak a több mint száz amerikai terméknek – köztük agrártermékeknek – a listáját, amelyekre várhatóan vámot vet ki.
Ahelyett, hogy változtatott volna a korábbi helytelen hozzáállásán, Kína úgy döntött, hogy ártani akar farmereinknek és termelőinknek
- hangoztatta a közleményben az amerikai elnök. Hozzátette: utasítást adott az agrárminiszternek, hogy dolgozzon ki az amerikai farmereket és az amerikai mezőgazdaság érdekeit védő tervet. Elemzők szerint ez arra utal, hogy Washington hosszú távú kereskedelmi harcra készül Pekinggel.


