Cégvilág

Botrányos állapotban vannak a román közutak

Románia 86 ezer kilométeres közúthálózatának 35 százaléka nem rendelkezett aszfaltburkolattal 2017 végén – derült ki az országos statisztikai intézet (INS) szerdán közzétett éves összesítéséből.

Az egy évvel ezelőtti jelentéshez képest a makadámburkolatú utak és földutak hossza kevesebb mint ezer kilométerrel csökkent. A statisztikai bontás szerint a 35 ezer kilométernyi korszerűsített úthálózat 41 százalékának és a 21 ezer kilométernyi úgynevezett könnyű burkolatú aszfaltozott úthálózat

több mint 48 százalékának lejárt a szavatossági ideje.

A 763 kilométernyi használatban lévő gyorsforgalmi úthálózat az országos közutak 4,3 százalékát tette ki. A tavalyi adatokhoz képest Romániában tavaly 16 kilométernyi új autópálya szerepel a statisztikában, míg 2016-ban a gyorsforgalmi úthálózat egyetlen kilométerrel sem bővült.

Forrás: AFP

Romániában az állami kezelésben lévő országos közutak hossza tavaly év végén 17 654 kilométer volt, a megyei önkormányzatok kezelésében lévő utak 35 149, míg a települési önkormányzatok kezelésében lévő közutak 33 296 kilométert tettek ki.

Az INS statisztikáját ismertető Agerpres hírügynökség felidézte, hogy az Európai Bizottság statisztikája szerint

Romániában a legmagasabb – az uniós átlag duplája – a halálos közúti balesetek aránya,

és az ország az utolsó helyen áll az EU-ban a közutak biztonságát nézve.

 

Románia közúthálózat
Kapcsolódó cikkek