Cégvilág

Csaknem százmilliárdos bevételt hoznak a klinikai vizsgálatok

Az Európai Unióban és Magyarországon is csökkent az utóbbi években a klinikai vizsgálatok száma.

Az Európai Unióban és Magyarországon is csökkent az utóbbi években a klinikai vizsgálatok száma. Idehaza tavaly 324 új klinikai vizsgálatot végeztek, ami negyvennel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A futó klinikai vizsgálatok számát tekintve azonban elsők vagyunk a régiós mezőnyben, az új klinikai vizsgálatok terén pedig Lengyelország vezet.

A hazai vizsgálatok 60-80 százaléka első és második fázisú, ebből tavaly 270 zajlott az egyetemi klinikákon és a kórházakban – derül ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adataiból.

Fotó: MW / Teknős Miklós

Idén az OGYÉI kiemelt figyelmet szentel a klinikai vizsgálatoknak, hiszen a magyarországi intézetek tetemes hányada vesz részt bennük. 2016 óta egész Európában – egy-egy kivételtől eltekintve – csökkenni kezdett mind az új kérelmek, mind pedig a futó vizsgálatok száma, és visszatért a 2013-as szintre – mondta Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója.

Néhány hasonló adottságú versenytárs, mint például Lengyelország és Csehország esetében a magyarországinál kisebb mértékű a visszaesés, sőt az új kérelmek terén a csökkenő trend megfordulni látszik. A főigazgató szerint mindenképpen lépni és tenni kell azért, hogy Magyarország nyertese legyen a változásnak, ebben pedig óriási a kórházigazgatók felelőssége.

A klinikai vizsgálatok csökkenése mögött szakértők szerint az áll, hogy egy új készítménnyel most nem lehet piacvezetővé válni, mert a gyógyszerek többségéből már van egy standard patikaszer. A fejlesztésre és az engedélyezésre elköltött összegek és azok bonyolultsága is nő, ezzel szemben a gyógyszercégek várható bevétele csökken. Így a vállalatoknak sok esetben ráfizetéses egy-egy gyógyszer akár tíz évig is tartó klinikai vizsgálata.

Hazánkban a legtöbb klinikai vizsgálatot az onkológia területén végzik, a képzeletbeli dobogón a központi idegrendszerrel kapcsolatos terápiák és a belgyógyászati jellegű vizsgálatok kapnak még helyet.

Becslések szerint a klinikai vizsgálatokból származó hazai bevételek elérik a 90-95 milliárd forintot éves szinten

– derül ki a piaci elemzésekből.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

OGYÉI klinikai vizsgálat egészségügy
Kapcsolódó cikkek