Cégvilág

Külföldiek fizetik az útdíj nagy részét

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elnök azzal folytatta, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly.

A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése.

Bartal Tamás hozzátette, Magyarország tranzit ország, ezért fontos, hogy az átutazók arányos részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből.

Kép: MTI
Forrás: MTI

Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója elmondta, a 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO rendszerben jelenleg 91 ezer ügyfelet tartanak nyilván, csaknem 20 százalékkal többet az egy évvel ezelőttinél, a regisztrált gépjárművek száma egy év alatt 280 ezerről mintegy 338 ezerre nőtt.

Bartal Tamás hangsúlyozta, a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése összhangban van az ország gazdasági növekedésével.

Az idei tapasztalatokról szólva ismertette, április közepéig bruttó 64 milliárd forint volt a befizetett e-útdíj összege, ami 5,5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az erre az évre tervezett bevételt is jelentősen, mintegy 6 milliárd forinttal meghaladhatja a befizetett e-útdíj – jelezte.

Forrás: Reviczky Zsolt

A személygépkocsikra, kisteherautókra és buszokra érvényes e-matrica, valamint a nagyteherautókra vonatkozó e-útdíj bevétele 2013-tól idén március közepére együttesen meghaladta a nettó 1000 milliárd forint költségvetési bevételt – összegezte Bartal Tamás.

A külföldi úthasználókról elmondta, tavaly is a román rendszámú teherjárművek voltak a legtöbben, 40 százalékos aránnyal vezették a listát, ezt követték a lengyel, a bolgár, a szlovák és a szerb jelzésű teherjárművek.

Börzsei Tibor ismertette, hogy a hat munkanapos múlt hét volt az e-útdíj rendszer fennállásának legerősebb hete, a bevétel meghaladta a 4,9 milliárd forintot, ennek csaknem 88 százaléka fedélzeti eszközön keresztül folyt be.

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) külföldiek útdíj
Kapcsolódó cikkek