Olaszország kulcsfontosságú partnere a Kométa
A Kométa 99 Zrt. a kézműves gyártással elérhető minőséget szeretné megvalósítani ipari körülmények között – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Giacomo Pedranzini a vállalat ügyvezető igazgatója. Ennek jegyében – mint mondta – egyes termékekben mostantól 25 százalékkal csökkentik a sótartalmat, a szóját pedig már eddig is teljes mértékben nélkülözte a kaposvári húsüzem.
Az élelmiszerkönyv tavalyi szigorítása a Kométát nem érintette, hiszen korábban is szigorúbb követelményekkel működött, mint amit a szabályok előírnak
- tette hozzá.
Bódi Krisztina marketingigazgató szerint a fogyasztók keveset tudnak a termékekről, ezért fölhívta a figyelmet a gyártók felelősségére és kiemelte az élelmiszeripari innovációk jelentőségét.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere közölte, hogy
a Kométa több mint 700 munkahelyet teremtett és a város egyik legnagyobb adófizetőjeként kiemelkedő mértékben járul hozzá a helyi fejlesztésekhez.
A politikus egyúttal üdvözölte a legújabb termékfejlesztést, amely – mint mondta – bővítheti a kaposvári üzem piacát és növelheti a cég bevételeit.
Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete szerint a kaposvári húsüzem példaértékű lehet az önkormányzat és a helyi vállalkozások együttműködésében, ezért üdvözölte a menedzserszemléletű városvezetési gyakorlatot. Az olasz családi tulajdonban álló Kométa fontos szerepet tölt be a két ország közötti kereskedelemben, amelynek értéke tavaly elérte a 10 milliárd eurót – tette hozzá.

A nagykövet kiemelte, hogy
Magyarország a harmadik lefontosabb kereskedelmi partnere Olaszországnak, de szüksége volna további feldolgozóipari beruházásokra.
Jelentős mennyiségű magyar élelmiszer úgy hagyja el az országot, hogy a feldolgozás más államokban történik, a nyersanyagokhoz hozzáadott érték nem belföldön keletkezik – hangsúlyozta.
A Kométa 1994 óta működik Kaposváron, árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint volt. A somogyi megyeszékhely 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a Kométában, amelyből 33 százalékot az olasz tulajdonosok 2020 végéig 1,735 milliárd forintért visszavásárolnak. A húsüzem termékeinek csaknem felét Olaszországban értékesítik.


