Cégvilág

Szombattól újabb városba repülhetünk Budapestről

A LOT első járata szombaton indul Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul.

A korábbi tájékoztatás szerint május 20-ig hetente öt, május 21-től pedig, a nyári menetrendi időszak végéig, október 27-ig, hat járat közlekedik majd hetente a két város között. A járatokat 78 ülőhelyes gépekkel teljesíti a lengyel nemzeti légitársaság.

A főkonzul értékelése szerint az új járat indítása fontos része

annak a nagy infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy a Közép-Kelet-Európát összekösse gazdasági szálakon is.

Megjegyezte: míg a légijárat létesítése a két ország politikai döntéshozóinak és gazdasági szakembereinek megegyezésén múlik, egyéb közlekedési összeköttetések kiépítése más tényezőktől is függ.

Forrás: Artur Widak/NurPhoto/AFP

Mindazonáltal a Lengyelországot Magyarországgal is összekötő nagy közúti fejlesztés, a Via Carpatia „nagy lépésekkel halad előre” – mutatott rá.

Krakkó és Budapest között több buszjárat, valamint egy éjszakai vonat közlekedik, a vasúti utazás több mint 10 órás. A Varsó és Budapest közötti útvonalon egy nappali és egy éjjeli vonat közlekedik, az elsőnél az utazás 10 órás, a másiknál közel 14 órás. A magyar kormány idén márciusban a Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről döntött.

A Varsó-Budapest útvonalon napi 4-5 alkalommal indulnak LOT-járatok, a két főváros között hetente 6 Wizzair-járat is közlekedik.

Leteszik a munkát a lengyel légitársaság dolgozói

A LOT mintegy 800 alkalmazottja úgy döntött, hogy május 1-jére általános sztrájkot hirdetnek – közölték sajtóértekezleten a lengyel légitársaság pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek.

 

menetrend légijárat LOT krakkó
Kapcsolódó cikkek