Cégvilág

A legnagyobb cégek üzletelnek Teheránnal

A nukleáris megállapodás érvénybe lépése után gyakorlatilag egymás sarkát taposták a külföldi vállalatok, hogy bejussanak a világtól addig elzárt 80 milliós iráni piacra.

A nukleáris megállapodás érvénybe lépése után gyakorlatilag egymás sarkát taposták a külföldi vállalatok, hogy bejussanak a világtól addig elzárt 80 milliós iráni piacra. Elsősorban az olaj- és az autóiparban igyekeztek kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, csak a bankszektor maradt óvatos. Irán – a Reuters összeállítása szerint – jó néhány szerződést és szándéknyilatkozatot kötött külföldi partnerekkel, és ezeket az üzleteket most veszélybe sodorják az amerikai szankciók.

Donald Trump amerikai elnök mutatja az aláírásával ellátott rendeletet az Irán elleni szankciók visszaállításáról a washingtoni Fehér Házban május 8-án, miután bejelentette, hogy 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Olajipar

Total – A francia vállalat volt az első jelentős olajipari szereplő, amelyik megállapodást kötött Iránnal. A 2016. novemberi egyezség a világ legnagyobb gázmezőjének, a dél-parszinak a fejlesztésében való részvételről szólt, de a Total már tavaly októberben jelezte, hogy esetleges amerikai szankciók esetén felül kell vizsgálnia a szerződést. A kínai CNPC iparági források szerint azonnal jelezte, hogy kész a Total helyébe lépni.

DNO – A norvég vállalat volt a második a Total után az iráni piacon. 2016 novemberében írták alá a szerződést, amelyben vállalták, hogy tanulmányozzák a Changuleh olajmező kitermelésében való részvételt.

Tavaly januárban Irán több mint egy tucat ország 29 vállalatát nevezte meg, amelyeknek engedélyt adott ajánlattételre, köztük van a brit-holland Shell, az olasz Eni, a malajziai Petronas, valamint az orosz Gazprom és Lukoil. Szándéknyilatkozatot több külföldi vállalat is aláírt Teheránnal: a dél-koreai Daewoo, a norvég Aker Solutions, az osztrák OMV, az olasz Saipem, a német BASF, az indiai Oil and Natural Gas Corp.

Megújuló energia

A norvég Saga Energy 2,5 milliárd dolláros értékben írt alá megállapodást 2017 novemberében naperőmű építéséről Iránban.

Légi közlekedés

Boeing – Az amerikai repülőgépgyártó 2016 decemberében állapodott meg 16,6 milliárd dolláros értékben 80 gép, köztük 15 Boeing 777-300ER szállításáról az Iran Air légitársaság számára. Az iráni Aseman Airlines 2017 áprilisában 30 Boeing 737 MAX gépet rendelt. Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója a múlt hónapban azt állította, hogy a cégnek nincs rendelésállománya Iránból.

Airbus – Az európai repülőgépgyártó 2016 decemberében jelentette be, hogy megállapodást kötött az Iran Airrel száz gép eladásáról. Tavaly júniusban a Zagros Airlines 20 A320neo és A330neo, az Iran Airtour pedig pedig 45 A320neo megvásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot.

ATR – Irán 2017 áprilisában szerződött a turbólégcsavaros gépeket gyártó, az Airbus és a Leonardo közös tulajdonában lévő európai céggel húsz repülőgép szállításáról.

Lufthansa – A német vállalat tavaly áprilisban jelentette be, hogy utasellátási, karbantartási és pilótakiképzési együttműködésről tárgyal az Iran Airrel.

Vasút

Siemens – A német cég 2016 októberében írt alá megállapodást az iráni vasúthálózat modernizálásáról. Emellett ötven dízel-elektromos mozdony alkatrészellátását is vállalták.

China National Machinery and Corporation – A kínai vállalat 2,2 milliárd euró értékben kötött szerződést tavaly májusban az iráni MAPNA-val a Teherán és az ország második legnagyobb városa, Mesed közötti nagy sebességű vasútvonal villamosításáról.

Ferrovie dello Stato (FS) – A legnagyobb olasz állami vasúttársaság tavaly júliusban írt alá 1,2 milliárd euró értékben megállapodást iráni partnerével nagy sebességű vasútvonal kiépítéséről Kum és Arak között.

Alstom – A francia társaság tavaly júliusban állapodott meg egy közös vállalat létrehozásáról, amelyik metró- és HÉV-szerelvényeket gyárt Iránban.

Autóipar

PSA – A francia autógyártó konszern 700 milliós eurós szerződést kötött tavaly májusig. Tavaly 444 600 autót adtak el az országban.

Renault – Tavaly augusztusban írtak alá megállapodást egy közös vállalatról. Ennek része egy újabb, évi 150 ezer autó gyártására képes gyár felépítése. Másik iráni gyáruk 200 ezer darabot gyárt évente.

Mercedes-Benz – A német cég teherautó-gyártásról írt alá szerződést tavaly szeptemberben a Khodróval.

Autoneum – A járművek hő- és hangszigetelő elemeinek gyártásában világszinten piacvezető svájci cég tavaly decemberben hozta nyilvánosságra, hogy szabadalmi megállapodást kötött a Khodróval és a PSA-val.

USA cégek Irán iráni atomprogram
Kapcsolódó cikkek