BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összebútoroztatnak több fővárosi kórházat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Három budapesti centrumkórház fejlesztésére írnak ki pályázatot, a dél-budai új centrumkórház építése mellett a másik két esetben összeköltöztetésről van szó - közölte az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Cserháti Péter kifejtette, a Honvédkórház és a Podmaniczky utcai telephely összeköltöztetésével 1200, a Haller utcai kardiológiai intézet és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet összeköltöztetésével pedig 1400 ágyas intézmény jön létre. Mindkét projekt nagy építkezést igényel – fűzte hozzá.

Fotós: M. Schmidt János

Azt is elmondta, hogy a dél-budai centrumkórház építésének része az infrastruktúra és a közlekedési kapcsolatok kialakítása. Az új épület az oktatás és kutatás területén is hasonlíthat a nyugati kórházakhoz, az egészségügyi dolgozóknak pedig emiatt vonzó lehet – mutatott rá.

Cserháti Péter szólt arról, hogy a társkórházakat is fejlesztik, amelyekre az elmúlt években nem volt pénz. A projekt során – többek között – a kórtermeket és az orvostechnológiát fejlesztik, valamint 2500 számítógéppel és 1500 nyomtatóval, multifunkcionális eszközzel és tablettel is bővülnek az intézmények.

A tervpályázatot kormányrendelet szabályozza, nyár végére várhatóan már beérkeznek az első koncepciók. Körülbelül másfél év, mire a végleges tervek elkészülnek, mert a pályázati nyertes kihirdetése után még ki kell adni egy újabb megbízást a végleges kiviteli tervek elkészítésére, valamint a kormány jóváhagyását is meg kell várni – közölte a miniszteri biztos.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.