BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvan Budapest desszertje

Szőlő és fehér csokoládé a két fő összetevője annak az édességnek, amely a Budapest desszertje címmel büszkélkedhet. A csemegét a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen kóstolhatja meg a közönség a hét végén. A versenyt a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség idén első alkalommal hirdette meg. A győztes szőlős-fehércsokis édesség készítője a Szamos Marcipán mestercukrásza, Nagy Péter.

A versenyre 13 fővárosi cukrászda nevezett, a beküldött desszerteket laikusokból és szakemberekből álló zsűri véleményezte. Idén a verseny központi témája a monodesszert, fő alapanyaga a szőlő volt – mondta Rebrus Csaba, a szövetség elnöke. Hozzátette: emellett fontos szempont volt, hogy a desszert a közízlésnek megfeleljen, bárki által otthon is elkészíthető legyen, és az eladási ára ne legyen több, mint ezer forint.

A versennyel hagyományt szeretnének teremteni.

„Ahogy a somlói galuska is egy nemzetközi verseny eredményeként lett az egyik legnépszerűbb desszert a magyarok körében, abban bízunk, hogy a Budapest desszertje megalkotásával fel tudunk mutatni egy olyan desszertet, amely legalább ilyen népszerű lesz, és nemcsak a cukrászdák kínálatában, hanem a magyar éttermek étlapján is megjelenik majd – mondta az elnök a győztest kihirdető sajtótájékoztatón. – Meg szeretnénk változtatni a magyarok édességfogyasztási szokásait, hogy abban a mennyiségi szempontok helyett a minőség kerekedjen felül.” Az elnök szerint az édességszakma színvonalának emelkedését jól jelzi, hogy az elmúlt években a magyar csokoládé- és édességgyártókat Európa legrangosabb szakmai díjaival ismerték el.

Felidézte, hogy 2011-ben rendezték meg az első Édes Napokat Budapesten, ezzel – mint mondta – elindult egy „gasztronómiai forradalom”, azok a manufaktúrák, amelyek ott kiállítottak, azóta országos ismertségre tettek szert. A rendezvény az évek során Európa negyedik legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édességtematikájú rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre évente 50 ezer látogató kíváncsi – tette hozzá Rebrus Csaba. A 8. Édes Napok Budapest rendezvény a Szent István-bazilika előtti téren látogatható szep­tember 14. és 16. között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.