Cégvilág

Új csarnok épült a szabadkikötőben

Felavatták a Masped új egységét a csepeli szabadkikötőben. A 150 hektáros területen száz cég működik.

Tegnap adták át hivatalosan a Masped Logisztikai Kft. új, 10 ezer négyzetméteres raktárát a csepeli szabadkikötőben. A csarnok megnyitását a kikötő fennállásának 90. évfordulójára időzítették: a szabadkikötő 1928 októbere óta működik. A csaknem 150 hektáros terület a magyar állam tulajdona, amelynek a nevében a Mahart-Szabadkikötő Zrt. jár el. A befektetői érdekeltségeket a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) tömöríti.

Évente sok millió tonna árut kezelnek a szabadkikötőben Sztilkovics László tájékoztatása szerint
Fotó: Kallus György

Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkikötő vezérigazgatója elmondta, hogy a kikötőben közel száz vállalkozás működik – köztük olyan óriások, mint a világ legnagyobb acélgyártója, az ArcelorMittal, a szállítmányozó Ghibli csoport vagy a 44 kilométer hosszúságú dokumentációt tároló Privdat –, és mintegy ezer főt foglalkoztat. Évente sok millió tonna vízen, vasúton és közúton érkező szállítmányt kezelnek itt, főleg nyersanyagot, berendezéseket és takarmányt. Az állami jelenlét garancia arra, hogy bármely cégnek jut hely a kikötőben, míg a befektetők színvonalas infrastruktúra kiépülését szavatolják.

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadki­kötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a születésnap nem múltba visszanéző állomás, hanem energikus perspektívát ígér. A komplexum korszerű informatikai megoldásokat kínál, egyre több folyamatot digitalizálnak. Az elmúlt tizenkét évben mintegy 200 milliárd forintnyi befektetést hajtottak végre, ebből az állam 8,5 milliárd forintot állt.

Bővült a kikötői és vasúti kapacitás, megerősítettük a partfalat, és A kategóriás raktárakat építettünk

– sorolta. Kiemelte, hogy évente 200 ezer konténert és 26 ezer vasúti kocsit mozgatnak meg. Miközben 90 éve 700 fizikai dolgozó volt a kikötő állományában, ma többségben vannak a szellemi foglalkozásúak. A csepeli szabadkikötőben 84 ezer négyzetméternyi létesítmény üzemel, jövő áprilisban pedig további nyolcezer négyzetméternyi irodát avatnak fel.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható.

Mahart csepeli szabadkikötő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. Masped
Kapcsolódó cikkek