BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elektromos autók segítik az utasokat Ferihegyen

Október közepétől kezdve már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is találkozhatnak az utasok olyan elektromos meghajtású „golfkocsival”, amellyel az idős vagy mozgáskorlátozott utasokat szállítják. Az autó az új B oldali utasmólón állt szolgálatba, hiszen adott esetben az utasoknak a több mint kétszáz méteres épületszárny végéig kell eljutniuk ahhoz, hogy beszállhassanak a repülőgépbe.

A budapesti repülőtér alvállalkozója, az AMS (Airport Medical Service) az elmúlt szezonban naponta átlagosan mintegy 200-220 mozgáskorlátozott, vagy mobilitást segítő eszközt igénylő utast szolgált ki – derül ki a Budapest Airport Zrt. közleményéből.

A Budapest Airport augusztus 1-jén átadta a mintegy 225 méter hosszú B oldali utasmólót:

az útlevél ellenőrzés és a beszállító kapu közti távolság szükségessé tette az új elektromos „golfkocsi” üzembe helyezését, amely egyszerre összesen öt, mozgásában korlátozott vagy nagyon idős utas szállítására alkalmas.

A mintegy 3,5 millió forintos beruházást jelentő autó az utasmóló indulási szintjén közlekedik, ez az az épületrész, ahol többek között a tengerentúli járatok kiszolgálása folyik. A mozgáskorlátozott utasok mellett az Észak-Amerikába indulók között arányaiban több az idős, nehezebben mozgó utas, akik az adott esetben több mint 200 méteres utat nehezen, vagy egyáltalán nem is tudnák megtenni segítség nélkül.

Fotó: Budapest Airport

A mozgásukban korlátozott utasok szállítására alkalmas az új elektromos autó, amivel ebben az esetben az utast egészen a beszállító kapuig viszik az AMS munkatársai, onnan kerekesszékben juttatják el a repülőgép ajtajához.

Amennyiben szükséges, a fedélzeti tolószéket is igénybe vehetik, amivel a sorok közötti folyosón tudják egészen a kijelölt ülésig segíteni az utast.

Az Airport Medical Service, mint szolgáltató további fejlesztéseket is tervez a Budapest Airport mozgáskorlátozott utasainak kényelme érdekében, megkönnyítve számukra az utazást:

hamarosan érkezik a jelenlegi dízeles autókat helyettesítő három darab gázüzemű autó, amellyel a forgalmi előtereken (a betonon) szállítják az utasokat.

Az újításra egyrészt környezetvédelmi megfontolásból van szükség, másrészt pedig azért, mert a jelenleg használt dízel meghajtású autók elavultak, egyre kevésbé alkalmasak a viszonylag rövid távolság megtételével járó gyakori leállításra és elindításra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.