BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína felé nyit a Hunguest

Együttműködési megállapodást kötött a Hunguest Hotels Zrt. a BTG Jianguo csoporttal. Kína egyik legjelentősebb idegenforgalmi vállalata mintegy húsz városban, 110 felső kategóriás business-, illetve resorthotelt üzemeltet. Emellett légitársaságot működtet, valamint flottakezeléssel, szórakoztatóparkok üzemeltetésével és bevásárlóközpontok fejlesztésével is foglalkozik. A 42 ezer alkalmazottat foglalkoztató, folyamatosan terjeszkedő vállalat éves árbevétele meghaladja az ezermilliárd forintot. A szerződést decemberben írták alá, az előkészítésben kiemelt szerepe volt a pekingi magyar nagykövetségnek, a pekingi Magyar Kulturális Intézetnek és a Magyar Értékek és Hungarikumok Szövetségének. A megállapodás részeként mindkét fél vállalta, hogy magyar- és kínaibarát szállodát hoznak létre, hogy a vendégek az anyanyelvükön is tájékozódhassanak. A most bejelentett partnerség az első stációja annak a tíz évre tervezett szakmai és gazdasági együttműködésnek, amelynek köszönhetően a Hunguest számára fokozatosan megnyílik az út a Kínából érkező turizmus nyújtotta lehetőségek kihasználására. A szakmai tréningek és a gasztronómiai programok terén már megkezdődött az együttműködés, amelynek hosszú távú hatásaként a Hunguest Hotelsnek olyan hiánypótló szolgáltatások beindítására nyílik lehetősége, amelyek segítik a vendégkör bővítését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.