BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irreális ajánlati különbségeket hagyott hátra a recesszió

Nagy feszültséget okoz az építési beruházások közbeszerzési piacán a megrendelésállomány egyik évről a másikra történő számottevő változása, amely éves szinten 35-50 százalékos csökkenést és növekedést is eredményezett már.

Miközben az állomány 60 százalékát tavaly már az építési beruházási célú közmegrendelések tették ki, továbbra sincs hozzáférhető árinformációs adatbázis, és nincs a közbeszerzések előkészítését és ár-érték arányosságát biztosító, átlátható költségbecslési, költségkalkulációs rendszer – vetette fel az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az ágazat súlyponti problémáit összesítő, a 2019. évre megfogalmazott szakmai anyagában.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A napokban közzétett elemzés megállapítja, hogy tavaly kedvező irányba változott a hatályos közbeszerzési törvény, bár további pontosításokra szorul még.

Az ÉVOSZ a már elfogadott javaslatain túl szükségesnek tartja: a kormányzat az uniós forrást is igénylő beruházásokat készítse elő úgy, hogy a kiviteli terv pontosított feladataira lehessen pályázni. Ehhez az építési szakszövetség az építészkamarával és a mérnöki kamarával közösen részletes szakmai anyagokat készített, illetve készít. A beruházási folyamatok rendszerének leírásával indokolt a kompetenciákat, a közreműködők hatás- és felelősségkörét szabályozni – szögezik le.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.