Cégvilág

Szép nyár, szomorú ősz az irodáknál

A fizetőképes kereslet növekedésének köszönhetően kiváló főszezon után problémássá vált az őszi utószezon az utazási irodáknál, a jövő év pedig akár árcsökkenést is tartogathat a piac számára.

Sikeres nyári főszezon után meglehetősen érdekes lett az utószezon a hazai utazási piacon, a Thomas Cook csődje után még kérdéses, miként alakul a 2020-as év az irodáknál. Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese tájékoztatása szerint a társaság a tavalyi évhez képest mind az árbevétel, mind az utasszám esetében 12 százalékos emelkedést tud felmutatni a főszezonban. Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője azt közölte lapunkkal, hogy az idén nyáron nagyjából annyi utasuk volt, mint tavaly. A nyári szezonban még a piachoz képest is jól teljesített az ősszel a Thomas Cook csődje miatt nehéz helyzetbe került Neckermann: Szvoboda János cégvezető beszámolója szerint a csomagajánlataikból 18 százalékkal többet értékesítettek, mint tavaly.

Az úti célok tekintetében viszont voltak változások, ez vélhetően összefüggésben van azzal, hogy az idei szezonban bizonyos destinációk a világszerte megugró kereslet miatt számottevően megdrágultak. A Kartagóval például Tunéziába és Egyiptomba többen utaztak az idén, Törökországba hasonló számú utast tudott küldeni az iroda, mint 2018-ban, miközben Görögország és Spanyolország kevésbé volt népszerű.

Füri Mihályné arról beszélt, hogy a fizetőképes kereslet emelkedését bizonyítja, hogy a beszerzési árak és a repülőjegyek árának általános emelkedése miatt dráguló utak is elkeltek az idén. Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója szerint kiemelt keresletet generáltak a csoportos körutazások és a hajóutak, ami ráadásul az év egészére igaz.

Az utasok jobb anyagi helyzete köszön vissza Komora Zoltán szerint abban is, hogy nagyon erős előfoglalás jellemezte a szezont, április végéig minden korábbinál fokozottabb keresletet tapasztaltak, érezhető volt, hogy az utasok kihasználják az előfoglalási akciókat, nem várnak a bizonytalan és kompromisszumokra kényszerítő last minute akciókra. A tavasz második felében azonban a foglalások dinamizmusa elmaradt a várttól, s bár július közepén újabb erősödést tapasztaltak az irodák, az utószezont beárnyékolta a hirtelen nagyot romló forintárfolyam, a Thomas Cook csődjének közvetlen és pszichés hatásai, és az erre adott kétségbeesett válasz, az akciózás.

Az irodák most fürdenek azon szállásadók ajánlataiban, akik a Thomas Cook-csőd nyomán felszabadult ágykapacitásaikra keresnek új partnereket, de a jövő szezonra tekintve fontos az óvatosság, hiszen még nem látható biztosan, mely szállodák tudják majd átvészelni a pillanatnyi jelentős bevételkiesést. Ráadásul nem csak a magyar, lényegében az egész európai utazási piac kutatja, hogy a legnagyobb európai utaztató csődje mennyire veti vissza azt az elmúlt két évben tapasztalható trendet, amely azt mutatta, hogy az egyéni foglalók egyre nagyobb arányban térnek vissza a szervezett utakhoz a biztonság miatt. Szintén a helyzet furcsaságát mutatja, hogy egyes vélemények szerint a kapacitásaikat a jövő évre már lényegében teljesen lekötő irodák rosszabbul is járhatnak, hiszen így a jelenlegi piaci áraknál drágábban tudtak szerződni a partnereikkel.

Van vevő a Thomas Cookra

A brit Hays Travel vásárolja fel a Thomas Cook teljes, 555 irodából álló nagy-britanniai hálózatát. A Hays ezzel több mint 2500 munkahelyet ment meg, 421 Thomas Cook-dolgozót már át is vett. | vg

 

Ezek is érdekelhetik