Cégvilág

Kecskemétig is gyűrűzhet a Daimler megszorító programja

Az autóipari nagyvállalatok – gyártók és beszállítók egyaránt – sorra jelentik be megszorító intézkedéseiket. Míg azonban korábban a Bosch csoport és a Thyssenkrupp anyavállalata azt közölte a Világgazdasággal, hogy a globálisan meghirdetett leépítés nem érinti a magyarországi leányvállalatokat, addig a Daimler ezt már nem erősítette meg lapunk érdeklődésére. A multinacionális járműgyártó stuttgarti központjából arról tájékoztattak, hogy nem áll módjukban egyes országokra és gyárakra bontva közölni az elbocsátásokkal kapcsolatos részleteket.

Azt azonban nyomatékosították, hogy a Daimler átfogó intézkedéseket tett a csoport racionalizálása és a hatékonyság növelése érdekében, ez pedig magában foglalja a személyi költségek jelentős csökkentését is 2022 végéig. A következő három évben egymilliárd eurót takarítanának meg, amihez nagyban hozzájárulhat, hogy a Mercedes-Benz Cars üzletágban világszerte 10 százalékkal csökkentenék a vezetői pozíciók számát. Ugyanakkor kiemelték: a konszern szoros kapcsolatot tart fenn a munkavállalói érdekképviseletekkel, hogy ezeket az intézkedéseket a lehető legészszerűbben, a gyártással és belső folyamatokkal összeegyeztethető módon hajthassák végre.

A hazai eredmények mindenesetre ellene szólnak, hogy Magyarországon húzza meg a nadrágszíjat a Daimler. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában októberben az idén már harmadszor indult sikeres sorozatgyártás: a CLA Coupé és a CLA Shooting Brake után az első Mercedes-AMG Performance modellek is legördültek a gyártószalagról. Bács-Kiskun megye székhelyén mintegy 4700 dolgozót foglalkoztat a gyár, ahol tavaly több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A már említett modellek mellett tavaly május óta az új A osztály is színesíti a magyar gyártó termékpalettáját. Az üzem 2012 tavaszán kezdte meg a termelést, az egymilliós darabszám 6,5 év elteltével teljesült.

A Daimler csütörtökön jelentette be, hogy létszámleépítésre készül, beruházási programjait pedig az idei szinten befagyasztja. Az autó üzletágban 1 milliárd, a kamionoknál 550 millió eurót spórolnának 2022 végéig. Meg nem erősített hírek szerint egyelőre 1100 vezetői posztot számolnak majd fel. A vállalat a július–szeptemberi időszakban 839 ezer autót és haszongépjárművet értékesített, ami 6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 795 ezerhez képest. Bevétele 43,3 milliárd euró volt, ez 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

megszorítás Kecskemét leépítés Mecedes-Benz
Ezek is érdekelhetik