Cégvilág

Újabb terepen az AutoWallis

Magyarországon is elnyerte a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata.

Nemzetközi pályázat eredménye alapján 2020 áprilisában kezdi meg a magyar piacon a Jaguár és a Land Rover értékesítését a Wallis Automotive Europe, mely immáron kilenc országban lesz jelen a két patinás márkával. Ezzel a lépéssel az AutoWallis tovább halad a tavasszal meghirdetett stratégia mentén, melyben 2024-ig árbevételének duplázását tervezi organikus és akvizíciós úton – olvasható a cég közleményében.

Jelentős lépést tett növekedési célkitűzéseinek elérése érdekében a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt., miután leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.) nyerte el a jogot, hogy 2020. április 1-jétől Magyarországon is értékesítse a Jaguar és Land Rover modelleket. Andrew Prest, a WAE ügyvezető igazgatója a megállapodás kapcsán elmondta, hogy a két prémium márka nem ismeretlen számukra, hiszen 2016 óta képviselik azokat a közép-kelet európai piacon.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Kezdetben hét országban (Albánia, BoszniaHercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia) voltak exkluzív importőrök, ami idén tavasszal kiegészült Koszovóval, most pedig Magyarországgal, ezzel kilenc országra bővítve az e két márkához kapcsolódó nemzetközi jelenlétet. A megállapodás alapján jövő áprilisig még a holland székhelyű AutoBinck csoport képviseli a magyar piacon Jaguar Land Rovert, és a WAE-val szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy sikeres legyen az átadásátvétel. Addig a közel évszázados múltra visszatekintő exkluzív brit márkák ügyfelei a megszokott helyen, a Budaörsi út 227. szám alatt továbbra is megvásárolhatják a modelleket, és igénybe vehetik a szervizszolgáltatásokat.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy

a Jaguar és Land Rover márkákkal kapcsolatos magyarországi piaci stratégiájukat, a tervezett disztribúciós, valamint értékesítési modellt várhatóan jövő áprilisban mutatják be.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója elmondta: azzal számolnak, hogy a Jaguar Land Rover magyar piacának potenciális mérete közel akkora, mint a másik nyolc ország együtt, ahol 2018-ban összesen 1577 darab autót adtak el, így ezzel a lépéssel a csoport tovább erősíti piaci pozícióját a közép és délkelet-európai régióban.

Jaguar AutoWallis
Kapcsolódó cikkek