BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Méregdrága banánevés egy művészeti fesztiválon

Maurizio Cattelan, egy olasz performanszművész nem kevesebbre, mint 120 ezer dollárra taksálta egyik új művét, amely egy falra szigetelőszalagozott banán volt. A mű azonban rövid életű lett, egy művésztársa ugyanis egészen egyszerűen felfalta az értékes műtárgyat a Miami Beachen megrendezett művészeti fesztiválon. Szerencsére azóta Cattelan már újraalkotta a művet: egy újabb banánt ragasztott a falra.

A Komédiás címet viselő mű mindössze egy banánból állt, amelyet egy kis darabka szigetelőszalaggal rögzített a falra a művész. A kiállító galéria közlése szerint ez már a harmadik újragondolása a műnek, kettő állítólag 120 ezer dollárért talált gazdára.

A polgárpukkasztásból végül művészpukkasztás lett, David Datuna, aki maga is performanszművész, a banán elfogyasztásáról még videót is posztolt az Instagramra, alá pedig ezt írta: „Imádom ezt az installációt. Nagyon ízletes.”

Az amerikai művészvilágban az is felmerült, hogy Cattelan maga bízta meg Datunát alkotásának felfalásával, ami igen valószínűnek tűnik, mivel korábban egy aranyból készült toalett kapcsán már felmerült, hogy a művész maga rendezte meg az ellopását. Cattelan akkor tagadta ezt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.