Cégvilág

Bank nélkül is lehet telefonnal fizetni

Újabb nagy ugrásra készül a Block­Ben, olyan digitális, aranyalapú és pénzforgalmi megoldásokat kínál a felhasználóknak, amelyekhez elég egy okostelefon.

A pénzügyi szektor reformjára készül egy magyar tulajdonú fintech cég, a BlockBen. A vállalkozás két évvel ezelőtt indult, hogy olyan megoldásokat nyújtson az ügyfeleinek, amelyek a pénzügyi szektorban még csak részlegesen léteznek. Létrehoztak egy blokkláncalapú számlavezetési rendszert – az uniós előírásoknak megfelelve –, amely aranyvásárlást, illetve annak euróra történő átváltását is lehetővé teszi.

A megoldásunk 2018 őszétől érhető el, ez a rendszer most bővül egy új szolgáltatással, a kis értékű QR-kódos fizetéssel. Ezzel is az a célunk, hogy hidat építsünk a technológiai világ, a kriptovaluták és a bankrendszer között

– emelte ki a Világgazdaságnak Krocsek Attila, a BlockBen társalapítója. Tehát digitalizált formában, ügyfélbarát mobilalkalmazáson keresztül vásárolhatnak aranyat a felhasználók a vállalkozás szolgáltatásával, amelyet hamarosan napi fizetésre is használhatnak. A BlockBen a pénzforgalmi engedély megszerzésén dolgozik.

Bodnár Viktor (b) és Krocsek Attila
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

Az ötletek egy része a pénzügyi világ hibáiból eredt, az alapítók ugyanis úgy ítélték meg, hogy az egész bankszektor rossz hatékonyságú, nehezen és nagyon drágán fejleszthető lábakon áll, ami nem hiba, pusztán a komplexitásból adódó sajátosság. Ezeket a magas költségeket azonban végső soron az ügyfelek fizetik ki. Továbbá felismerték a blokklánc-technológiában rejlő lehetőséget, amely szavatolja az adatbázis tartalmának megváltoztathatatlanságát. Ez biztonságos és transzparens, garancia a stabilitásra az ügyfélnek és a szolgáltatónak egyaránt.

Látjuk a piaci igényeket és réseket, ezért olyan digitális, aranyalapú és pénzforgalmi megoldásokat kínálunk, amelyekhez elég egy okostelefon. Bank- és kártya­független QR-kódos micro­pay­ment­-rendszert hoztunk létre, a Block­Ben­Payt

– mondta lapunknak Bodnár Viktor, a vállalkozás társalapítója és ügyvezetője. Hozzátette: ehhez kapcsolódik egy lojalitásrendszer is, amely díjmentes az elfogadóhelyeknek, és csatlakozási díja sincs.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Fintech BlockBen
Kapcsolódó cikkek