Erős a gépesítési kedv az építőiparban
A z erre az évre várt 15-20 százalékos árbevétel-csökkenés helyett csak 10 százalékossal számol az építőgép-kereskedelmi piac meghatározó hazai szereplője, a Terra Hungária Építőgép Kft. Igaz, a tavalyi rekordév magasra tette a lécet – tájékoztatta a Világgazdaságot a társaság ügyvezető igazgatója, Varga Ákos. A feltételezettnél kedvezőbb februári forgalom miatt viszont az igazgató optimista: mivel a partnereik részt vehetnek egy-két nagyobb projektben, beindultak a gépeladások is. Folytatódnak az
autópálya-építések, készül Eger felé az M3-as leágazás, továbbá az M4-es és az M44-es út, megindult a tereprendezés a BMW-gyár számára, és hamarosan épül a vasút is.
Az angliai JCB gépeit forgalmazó, ausztriai Terra Holding Lengyelország kivételével a régió minden volt szocialista országában működik, Magyarországon például a jogelődjét is beleszámítva már 25 éve. Tavaly több mint 300, az utóbbi három évben pedig több mint 700 új földmunkagépet adott el. Emellett használt gépek szervizelésével és javításával, alkatrész-értékesítéssel és gépkölcsönzéssel is foglalkozik. Kölcsönöz gépet a Terra Holdingba tartozó testvércége, a ProfiRent is. A Terra Hungária Építőgép Kft. tavaly körülbelül 10 milliárd forintos forgalmat ért el a nem végleges adatok szerint, míg 2018-ban még 7,3 milliárdot. A növekedést alapvetően az építőipar erős teljesítménye táplálta Varga Ákos magyarázata szerint. A bevétel jelentős hányada az új gépek eladásából, a több mint 500 millió forintos nyereség döntő része azonban az üzemben lévő gépek folyamatos szervizeléséből és javításából származott. A szerviz megnövekedett feladata miatt a Terra Hungária 20 százalékkal bővítette a dolgozói számát, főként építőgép-szerelőkkel. A szakemberhiány azonban megnehezíti az üres álláshelyek betöltését, ráadásul az új projektek, mint például a debreceni BMW-gyáré, máris tömegesen szívják el a munkaerőt.
A Terra Holdingnak a szigetszentmiklósi központján kívül Nyíregyházán, Szegeden, Pécsett és Szombathelyen van telephelye. Jelenleg 65 dolgozója van, és az igazgató közlése szerint minden korábbinál nagyobb energiát fektet a munkafeltételek javításába. Ennek részeként új céges autókat, szerszámokat és IT-eszközöket szerez be, valamint ingyen kínál angolnyelv-oktatást a dolgozóinak. A Terránál, mint egy angol cég márkaképviseleténél, az angol a vállalaton belüli kommunikáció nyelve.
A Brexit várhatóan nem, de a koronavírus-járvány miatt akadozó kínai alkatrészgyártás már a közeljövőben érinti az építőgép-kereskedelmet is. Jellemzően a szállítási határidők változhatnak, ha nem tudják időben készre szerelni az új gépeket – mondta az igazgató. Idei nagy kérdőjel az euró-forint árfolyam változása is, amit hosszú távon beáraz ugyan a piac, de a hirtelen és jelentős forintgyengülés átírhatja a megrendeléseket. Varga Ákos közölte, hogy a cége euróban adja meg az árait, ám az aktuális árfolyamon számolnak el, és nem biztos, hogy a vevő költségvetése elbírja, ha egy százezer eurós munkagép másfél, kétmillió forinttal drágul. Még nem jellemző, de már volt visszamondás, és vásárlásokat is halasztottak el annak reményében, hogy később erősödik a forint.
A Terra Hungária árbevétele
10
milliárd forint volt


