Új városközpont a Rákos-patak partján
Kivételes lehetőség, hogy a Váci úti ingatlanfolyosó közepén lévő, a köznyelvben Reno udvarként ismert, mintegy 7,5 hektáros, egykori gázgyári és volt csavargyári területen új városközpont jöhessen létre, ám a fejlesztés léptéke akkora, hogy mindenképp szükség volt új, tőkeerős, ráadásul magas szintű fejlesztési tapasztalattal rendelkező partner bevonására – indokolja a Chi Fu befektetési csoport tulajdonszerzését a Világgazdaságnak Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója.
A projekttársaságban 60,4 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Chi Fu harmincéves befektetési és alapkezelői tapasztalattal rendelkezik, az Egyesült Államokban, Kínában, Hongkongban és Tajvanon projektcégein keresztül több mint 25 milliárd dollár értékű vagyont kezel. A Pallas Athéné Alapítvány vagyonát kezelő Optima számára a nemzetközi partner belépése egyrészt a befektetés rövid távú megtérülését, másrészt a fejlesztés eredeti koncepció szerinti megvalósulását biztosítja Fekete Zoltán szerint. A szakember emlékeztetett, hogy a területet az Optima Befektetési Zrt. még 2016-ban vette meg 17,2 milliárd forintért (55,2 millió euró). Mivel a mostani adásvételnél már 22,8 milliárd forintra értékelték a telket, az Optima 40 százalékos tulajdonrésze mellett közvetlen befektetése már csak 7,53 milliárd forint.
A Váci úti irodafolyosó Budapest legdinamikusabban fejlődő területe, közlekedési adottságai jók, de mivel a sugárút menti régi épületek közé beékelődve épülnek az új irodaházak, nemigen van lehetőség arra, hogy a beruházók megtörjék a beépítés zártságát. Erre lényegében csak a Reno udvar és környéke adhat lehetőséget azzal, hogy a Váci út, a Rákos-patak, a Csavargyár és a Cserhalom utca által határolt terület egyben fejleszthető. Itt az irodák mellett kereskedelmi és szolgáltató funkciójú létesítmények épülhetnek fel mintegy 240 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel. A terület nyitottsága folytán alkalmas lehet arra, hogy az irodafolyosón dolgozó több ezer ember számára megteremtse a kikapcsolódás lehetőségét is a területre tervezett boltokkal és szolgáltatóegységekkel. A központjelleget erősíti, hogy a fejlesztők több ezer autó befogadására alkalmas garázsszinteket is kialakítanak, enyhítve a térség mind súlyosabb parkolási gondjait, egyben bevonzva az embereket a központ területére.
Fekete Zoltán emlékeztetett rá, hogy a legnagyobb ívű irodafejlesztések az irodafolyosó északi részén zajlanak, álláspontja szerint a Göncz Árpád városközpontnál megvalósuló Agora és a belvárosi Westend mögötti területre tervezett smart city, a Nyugati városközpont kellő távolságra van attól (és részben más koncepcióban épül), hogy ne kannibalizálják egymást a fejlesztésekkel. A beruházás ütemezéséről továbbra sincsenek hírek, hiszen a végleges tervek még hiányoznak. Miután a kormány már előre kiemelt beruházássá minősítette a fejlesztést, az engedélyezés gyorsabb lesz az átlagosnál.


