Cégvilág

A Bosch is belekezd a gyorstesztek, maszkok és fertőtlenítőszerek gyártásába

A vállalat naponta több mint 500 ezer maszkot tud majd gyártani.

Miután ebben a hónapban világszerte közel 100 Bosch telephelyen állították le a termelést, a vállalat most szisztematikusan készül arra, hogy a gyártási kapacitásokat fokozatosan növelhesse.

Megbízható ellátás biztosítására törekszünk, hogy teljesíteni tudjuk majd a növekvő megrendelői igényeket, ezzel is támogatva a világgazdaság mihamarabbi visszarendeződését

– mondta Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke a vállalat éves sajtótájékoztatóján.

Célunk a gyártás felfuttatásának összehangolása, valamint az ellátási láncok biztosítása, főként a gépjárműgyártás terén. Ez Kínában már sikerült, ahol mintegy 40 gyárunk már újra termel és az ellátási láncok stabilan működnek. Keményen dolgozunk azért, hogy a többi régiónkban is újra elérjük ugyanezt.

Denner azt is hangsúlyozta, hogy a vállalat számos intézkedést vezetett be, hogy gondoskodjanak a munkatársak védelméről a koronavírus-fertőzéssel szemben. A Bosch elkötelezett amellett is, hogy a megrendelőkkel, beszállítókkal, hatóságokkal, illetve a munkavállalói képviseletekkel közösen egyeztetett módon folytatódjon a termelés a gyárakban.

A Bosch igazgatótanácsának elnöke hozzátette: „A kereslet hatalmas. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy növeljük a gyártást és az eredeti terveinkhez képest az év végére ötszörösére bővítsük a kapacitásunkat.” A Bosch 2020-ban több mint egymillió gyorsteszt gyártását tervezi, majd a következő évben ezt hárommillióra növelné. A már meglevő laboratóriumi tesztek mellett a Vivalytic elemző készüléket kezdetben kórházakban és orvosi rendelőkben használják majd.

A Bosch elkezdte a védőmaszkok gyártását is. Mostanra kilenc ország tizenhárom Bosch gyárában az olaszországi Baritól, a törökországi Bursa városán át az amerikai egyesült államokbeli Andersonig a helyi követelményeknek megfelelő maszkokat gyártanak.

Emellett a vállalat a Stuttgart-Feuerbach-i telephelyén két teljesen automatizált gyártósort állít fel, és hasonló fejlesztést terveznek az erbachi, illetve indiai és mexikói gyárakban is. „A Bosch fejlesztőmérnökei néhány hét alatt megtervezték a szükséges berendezést” – mondta Denner. A Bosch a tervrajzokat más vállalatoknak is a rendelkezésére bocsátotta, hogy azokat térítés nélkül bárki használni tudja majd.

A vállalat naponta több mint 500 ezer maszkot tud majd gyártani.

Jelenleg a költségcsökkentést és a likviditás biztosítását segítő intézkedésekre összpontosítunk. Ez magában foglalja a munkaórák számának, valamint a gyártás volumenének csökkentését több nemzetközi telephelyen, a szakértők és vezetők fizetésének mérséklését, beleértve a felsővezetést, illetve a beruházások időkeretének meghosszabbítását. A fentiek mellett a Bosch 2020 elején egy átfogó, versenyképesség-javító programot indított el. „Középtávú célunk, hogy visszatérjünk a mintegy 7 százalékos működési nyereséghez, anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a jövőnk biztosítását célzó alapvető feladatokat” – mondta Asenkerschbaumer.

Létrehozzuk azt a pénzügyi alapot, amely a Bosch csoport előtt álló hatalmas lehetőségek kiaknázásához szükséges.

Fotó: AFP

Körülbelül egy évvel ezelőtt a Bosch bejelentette, hogy az első olyan globális ipari tevékenységet folytató vállalat lesz, melynek 2020 végére mind a 400 telephelye klímasemlegessé válik. „2019 végén minden németországi telephelyünkön elértük a karbonsemlegességet, és mára világszinten is 70 százalékban teljesítettük ezt a célkitűzésünket.” A karbonsemlegesség megvalósítása érdekében a Bosch támogatja az energiahatékony megoldásokat, energiaellátásában növeli a arányát és több zöld energiát vásárol, mellyel ellensúlyozza az elkerülhetetlen szén-dioxid kibocsátást. „A szén-dioxid-kibocsátás aránya jelentősen alacsonyabb lesz 2020-ban, mint amit terveztünk: 25 százalék, az eddigi mintegy 50 százalék helyett. Ez azt jelenti, hogy a vártnál is hatékonyabbak az intézkedéseink”– nyilatkozta Denner.

„Az éghajlatvédelem továbbra is kritikus szerepet játszik életünkben. Költséges, de ha semmit nem teszünk érte, az még többe fog kerülni” – mondta Denner. „A politikának komoly szerepe van abban, hogy támogassa az innovatív és környezetkímélő technológiákat alkalmazó vállalatokat.” Denner szerint egy olyan széleskörű technológiai fejlődésre van szükség, amely nem csupán az elektromos akkumulátorok számára jelöl ki utat a fenntartható mobilitás terén, hanem figyelembe veszi a hatékony belsőégésű motorokat és főként a megújuló szintetikus üzemanyagokat, illetve az üzemanyagcellákat is.

„A hidrogén egyre fontosabb szerepet játszik a gépjárműiparban és az épülettechnológiában egyaránt. A Bosch felkészült erre” – mondta Denner. A Bosch együttműködésben a Powercell vállalattal már azon dolgozik, hogy 2022-ben kereskedelmi forgalomba hozzák a mobil üzemanyagcellákat a gépjárművek esetében. Így próbálja a Bosch egy másik növekedési piacon sikeresen pozícionálni magát: már 2030-ban minden nyolcadik újonnan regisztrált nehéz tehergépjármű üzemanyagcellával működhet. A Bosch partnerével, a Ceres Power céggel fix üzemanyagcellák kifejlesztésén dolgozik. Ezek a cellák épületeket, többek között számítógépes központokat láthatnak el elektromos árammal.

A Bosch várakozásai szerint az üzemanyagcellás erőművek piaca 2030-ra 20 milliárd eurónál is nagyobb lesz.

„Az éghajlatvédelmi intézkedések fokozásakor az elektromos megoldások csak korlátozottan, az eddig meghatározónak számító belső égésű megoldások kiegészítéseként terjednek majd el a közeljövőben” – mondta Denner. Ezért foglalkozik a Bosch a technológiasemleges erőátvitel kifejlesztésével. A Bosch piackutatása szerint 2030-ban háromból kettő újonnan regisztrált gépjármű még mindig – hibrid vagy nem hibrid opciós – dízel vagy benzin meghajtású lesz.

Továbbá, a Bosch az elektromobilitás terén is piacvezető szerepet kíván betölteni. A vállalat mintegy 100 millió eurót fektet be elektromos erőátviteli rendszerek gyártásába az Eisenachban és Hildesheimben található telephelyein. A villamosítás a fűtéstechnológiában, például a fűtőrendszerek modernizálásában is egyre nagyobb szerepet játszik. A Bosch további 100 millió eurót fektet a hőpumpa üzletágba, és a fejlesztési munka kibővítésére, illetve piaci részesedésének megduplázására törekszik.

Robert Bosch járvány koronavírus
Kapcsolódó cikkek