Cégvilág

Tömegek válnának programozóvá

 Akár egy-másfél millió forintos tanfolyamot is elvégezhetnek 50-75 ezerért a programozói karrierre vágyók, akik közül több ezren már meg is tették az első lépést ebbe az irányba.

Az online elvégezhető IT-képzéseket az állam 95 százalékban támogatja, és diákhitel is felvehető a tanfolyam elvégzéséhez – derült ki a kormányzati intézkedések bejelentése során. A csomag pontos részleteit még nem lehet tudni, nem derült ki, hogy kik, milyen feltételek mellett és milyen képzésekre kaphatnak támogatást. Az úgynevezett bootcamp kurzusokat kínáló cégek nagy érdeklődést tapasztalnak, és már a bejelentés előtt vizsgálták a lehetőségeiket, hogyan segíthetnék a munkaerőpiacot. A Green Fox Academy például március végén elindított egy háromhetes ingyenes képzést, a Stayathome Coding Camp nevű online kurzusát azok számára, akik a járvány miatt nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjaikba pár óra tanulás – több mint hatezren jelentkeztek. A Codecool programjára folyamatos a jelentkezés, eddig csaknem 2300-an érdeklődtek. A PROGmasters május elején indítja egy hónapos karrier-tanácsadói programját, amelynek végére az érdeklődők eldönthetik, hogy mely informatikai pálya passzol leginkább az elképzeléseikhez. „A kurzus a számítógép-használat alapjaihoz szükséges anyagot és modulokat tartalmazza, és megmutatja az egyes informatikai szakmák közötti különbségeket” – mondta Filep Szabolcs, a PROGmasters alapító-ügyvezetője. Akinek karrierváltás a célja, főállású programozóvá szeretne válni, annak intenzív, zömében féléves képzést ajánlanak az iskolák, ugyanakkor vannak olyan kurzusok is, amelyek ennél rövidebbek, kevésbé intenzívek, és inkább azt a célt szolgálják, hogy digitális kompetenciákat fejlesszenek, és olyan informatikai tudást adjanak, amely a cégek digitális transzformációja során szükséges a munkavállalóknak. Tehát inkább egy-egy területre fókuszálnak, és különböző szakmákban dolgozók informatikai tudását támogatják, nem pedig programozót képeznek. Ebben az esetben az előszűrés is lazább lesz, mint a programozóképzésre jelentkezőknél – összegzett lapunknak Filep Szabolcs.

„A kurzusok iránt érdeklődőket két csoportba sorolhatjuk, az egyik részük a szolgáltatóiparban dolgozott, tartósan vagy átmenetileg elvesztette a munkáját, és kérdéses, lesz-e hova visszamennie dolgozni, és ha igen, mikor. A másik csoportba azok tartoznak, akiknek van állásuk, de bizonytalannak látják cégük vagy a pozíciójuk jövőjét a járványhelyzet után várható gazdasági környezetben, és szeretnének olyan digitális készségeket megszerezni, amelyek versenyelőnyt biztosítanak számukra a munkaerőpiacon” – mondta a Világgazdaságnak Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítója. A Codecool arról számolt be, hogy a jelentkezőik 35 százaléka felsőfokú végzettségű, és a 40 százalékuk már munkanélkülivé vált. Az általuk kínált képzés első, ingyenes orientációs hónapjában a digitális munkavégzéshez szükséges alapismereteket adják át a résztvevőknek, ezt követően minden jelentkezőnek személyre szabott tanácsadással tesznek javaslatot, hogy a választható kurzusokból melyik lehet a számára alkalmas a további fejlődéshez. Egy karrierváltó programozói képzés díja általában 1–1,5 millió forint, ez 95 százalékos állami támogatással 50–75 ezer forintos önrész mellett lenne elérhető.

Nagy érdeklődést tapasztalnak a bootcamp kurzusokat kínáló hazai vállalatok

Ezek is érdekelhetik