Cégvilág

Az Index igazgatósági elnöke: nem igaz, hogy megzsarolta a főszerkesztőt

Bodolai László szerint hazugság, hogy megzsarolta volna az Index menesztett főszerkesztőjét.

„A mai napon a médiában több helyen megjelent Dull Szabolcs főszerkesztő azon állítása, hogy elbocsátásakor az Index.hu Zrt. igazgatósága »méltányos összeget« ajánlott fel neki, a hallgatásáért cserébe.

Ezt a fenti állítást határozottan cáfolom! Sem tőlem, sem a vezetőség más tagjától nem kapott ilyen ajánlatot, felé ilyen kérés nem hangzott el”

– közölte szerdán Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke és egyben a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Hozátette: „Amit felajánlottam neki, az az, hogy

az eddigi munkáját méltányolva – neki és szerkesztőségnek elmondott indokokat mérlegelve – közös megegyezéssel váljunk el egymástól. Ezzel Szabolcs nem kívánt élni, így munkáltatóként rendes felmondással megszüntettem a munkaviszonyát. A dokumentumok titoktartásra vonatkozó része semmiben sem különbözött Dull Szabolcs munkaszerződéseiben foglaltaktól.”

Bodolai László azt is írta, hogy: „A rendes felmondás és a közös megegyezéssel történő okirat nem tett különbséget a titoktartási kötelezettség alól, tehát nem volt arról szó, hogy ha a közös megegyezéses papírt írja alá a volt főszerkesztő, erőteljesebb titoktartást kellett volna cserébe vállalni.”

Index.hu
Kapcsolódó cikkek