Cégvilág

Több milliárd dollárba kerül a Daimlernek a dízelbotrány

A Daimler úgy véli, a kifizetés 3 éven keresztül fogja terhelni a szabad cash flow-ját, de a legnehezebb a következő 12 hónap lesz.

Elvi megállapodásra jutott a Daimler az Egyesült Államok hatóságaival, valamint a kártérítést követelő amerikai fogyasztói csoportokkal a dízelbotrány miatt indított bírósági eljárások megszüntetéséről – közölte a német autógyártó. A konszern számításai szerint, ha az egyezség létrejön, a hatóságok számlájára összesen 1,5 milliárd dollárt, míg az autótulajdonosoknak 700 millió dollárt kellene átutalnia.

Ezen kívül 500 millió dollár körüli összeget emésztenének fel a megállapodás teljesítésével kapcsolatos különböző költségek.

A kaliforniai és a szövetségi hatóságok, illetve a fogyasztói csoportok 250 ezer dízelautó károsanyag-kibocsátási adatainak szoftveres manipulálása miatt indították.

Fotó: AFP

Az egyezséget, amelynek megkötésére a Daimler és a Mercedes-Benz AG igazgatósága, valamint felügyelőbizottsága már rábólintott, még az illetékes tengerentúli hatóságoknak és bíróságoknak is jóvá kell hagyniuk. A cégcsoport már a teljes költségre megképezte a szükséges számviteli céltartalékot.

A Daimler úgy véli, a kifizetés 3 éven keresztül fogja terhelni a szabad cash flow-ját, de a legnehezebb a következő 12 hónap lesz.

A német prémiumgyártónak, amely korábban tagadta a vádakat, a megegyezés jóval több pénzébe kerül, mint a 2019-ben 940 millió dolláros kártérítést vállaló – hasonló vádakkal illetett – olasz-amerikai Fiat-Chryslernek. Az ipari szinten űzött manipulációt elsőként beismerő Volkswagen-csoport viszont eddig már több mint 10 milliárdot fizetett négy évvel ezelőtt kipattant ügyében.

Daimler dízelbotrány
Kapcsolódó cikkek