Cégvilág

A Master Good százmilliós beruházás során modern munkásszállókat épít

A fejlesztéssel a Master Good-cégcsoport munkavállalási szempontból szeretné vonzóbbá tenni a közeli kisvárdai feldolgozókomplexumát.

Munkásszállókat épít dolgozóinak a baromfifeldolgozással foglalkozó, kisvárdai székhelyű Master Good Kft., az 584 millió forint értékű beruházás támogatói okiratát kedden adták át a cég képviselőinek Nyíregyházán.

Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa a megyei kormányhivatalban megtartott eseményen elmondta, a társaság Szabolcsbákán felújítja a már meglévő szállását, Nyírkarászon pedig teljesen új, modern dolgozói apartmanokat épít fel.

Az 584 millió forint értékű beruházáshoz a két ingatlanra 265 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Master Good Kft.

Kétágyas, saját fürdőszobával rendelkező szobákat, valamint konyhát, társalgókat, sportolásra alkalmas helyiségeket és zöldfelületeket is magában foglaló közösségi tereket alakítanak ki ezekben az hotelegyüttesekben – fogalmazott.

Bárány László szavai szerint ezzel a fejlesztéssel a Master Good-cégcsoport munkavállalási szempontból szeretné vonzóbbá tenni a közeli kisvárdai feldolgozókomplexumát, az elsősorban családok számára elérhető szálláslehetőséggel pedig a tartós letelepedést akarják támogatni.

Mi ezt átmeneti, de nagyon kulturált megoldásnak tekintjük, aminek az a célja, ha itt a családok megjelennek, akkor őket a jövőben letelepedésben is fogjuk támogatni

– hangsúlyozta.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Bárány László elmondta, Petneházán idén ősszel kezdődik a keltetőüzem bővítése és egy új panírüzem építése is napirenden van. A keltetőüzemben évente 62 millió csirkét keltetnek,

a cégcsoport viszont három-négy év múlva évi 80 millió darab csirke levágásával számol, ehhez építik ki a megfelelő, a tervek szerint évi 92 millió keltetőkapacitást

– ismertette.

Ezen kívül szintén három éven belül megépül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kilenc új, korszerű brojlertelep, további két év múlva még kilenc-tíz ilyen telepet szeretne létrehozni a Master Good.

Elkészült az ország legnagyobb takarmánykeverője, a 380 ezer tonna kapacitású nyírmadai létesítmény az országos kapacitásmennyiség tíz-tizenkét százalékát teszi ki – tette hozzá. Néhány hónapja üzemel az új állatifehérje-feldolgozó üzem Kisvárdán, ami a helyi csirkefeldolgozó melléktermékeit hasznosítva takarmányalapanyagot állít elő főként a petfood ágazat részére.

A Master Good emellett szeretné tovább mélyíteni az agrárterületek integrációját

és – elsősorban a takarmánykeverő stabil nyersanyagellátása miatt – növelni akarja a gazdák iránti finanszírozóképességet.

Bárány László a korábban angol tulajdonú Sága Zrt. megvásárlására utalva azt mondta, a januárban megvalósult tranzakció után azonnal elkezdődött a sárvári székhelyű társaság reorganizációja, és az eltelt időszak tapasztalatai alapján nagyon sikeres és fejlődőképes új profillal bővült a Master Good cégcsoport.

Az eseményen Román István kormánymegbízott arról beszélt, a munkásszállók kialakítására a Nemzeti Foglalkoztatási Alap pályázatán nyert el forrást a Master Good Kft.

A cégcsoporthoz tartozó Master Good Kft. a nyilvános cégadatok szerint

2019-ben 77,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 4 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Nyíregyháza beruházás Kisvárda Master Good Kft. baromfiüzem munkásszálló
Kapcsolódó cikkek