Bérgyártásban készíti a Nikola pickupját a GM
Kétmilliárd dollár értékben vásárolt 11 százalékos tulajdonrészt a Nikola Motors startupban a General Motors, így biztosítja a két cég hosszú távú együttműködését. A Nikola által fejlesztett Badger pickupot a GM fogja gyártani, az akkumulátoros-elektromos modell a GM által fejlesztett Ultium nevű akkumulátorokat és hajtást, illetve a GM tüzelőanyag-cellás technológiáját használja majd, ezzel műszakilag a nemsokára bemutatkozó, ezer lóerős rendszer-teljesítményű villanymotoros Hummer testvérmodellje lesz a Badger.
Az üzlet mindkét félnek előnyös, a startup számításai szerint a következő tíz évben 4 milliárd dollárt spórol azzal, hogy nem saját maga fejleszti az akkumulátorokat és a hajtásokat, a GM pedig 4 milliárd dolláros bevétellel számol a Nikola részéről a technológiáért, a gyártásért cserébe. A Nikola július 23-án tette le zöldmezős beruházás keretében épülő üzemének alapkövét az arizonai Coolidge-ben, itt majd a nyerges vontatóit gyártja a startup – az átadása a tervek szerint 2021 végén esedékes.

