A fővárosi agglomerációval versenyez a Velencei-tó környéke
Áresést nem okozott, de megváltoztak a vevői preferenciák a járvány első hulláma után a Velencei-tó ingatlanpiacán – derül ki a Balla Ingatlan közleményéből. Kovács Csaba, a hálózat agárdi irodájának szakmai vezetője azt közölte, hogy a kevésbé frekventált helyszíneken lévő ingatlanok után kezdtek el érdeklődni a vásárlók. Sokan keresik a zártkerti ingatlanokat, valamint a Pákozdtól, Sukorótól és a központi részektől távolabbi helyeket, akár állandó lakóhely céljára is.
A megélénkült kereslet hatására a kieső részek ingatlanjainak árfolyama 10-20 százalékkal emelkedett, miközben a frekventált részeken találhatóké stagnál. A vevőknek számolniuk kell azzal, hogy sokszor rosszul megközelíthető, hiányos közművesítésű ingatlanokról van szó. Az adottságok rendkívüli sokszínűsége miatt nehéz egzakt átlagárakat meghatározni. A kevésbé frekventált területeken található ingatlanok nagyjából 10-20 millió, a központi részeken lévők 30 millió forinttól indulnak. Az új építésű ingatlanoknál nem jellemző az alku, sőt, emelkedtek az árak az elmúlt hónapokan, a befejezéshez közeli projektekben mindig drágábban lehet értékesíteni. Az árak az új építésűek piacán négyzetméterenként 600 ezer forinttól indulnak, ám ez függ attól, hogy mennyire közel található a parthoz, panorámás-e az ingatlan, és hogy mekkora a mérete. A kisebb lakások mindig magasabb négyzetméteráron kelnek el.
Működni látszik az a koncepció, amely szerint a Velencei-tónál a budapesti agglomerációval konkuráló ingatlankínálatot hoznának létre – mondta Kovács Csaba. Aki a Velencei-tónál ingatlant vesz, a napi szintű munkába járást is meg tudja oldani Budapestre, ráadásul nincs számottevő különbség a bejutási időt tekintve az agglomerációs településekhez képest. Ráadásul Pákozd és Sukoró továbbra is kiaknázatlan terület, amely jelentős fejlődés előtt áll.


