Cégvilág

Félnek a magyar cégek az eladósodástól

Évente készül el az Európai Fizetési Jelentés, amelyhez Magyarországon 445 vállalattól gyűjtött adatokat.

A magyar cégek számára fontos, hogy elkerüljék az eladósodást, ami a hosszú távú növekedésüket akadályozná. Ennek megfelelően 29 százalékuk a korábbinál óvatosabban vesz fel hitelt, míg 27 százalékuk pedig előtörleszti a már a meglévő hiteleit – derül ki az Intrum követeléskezelő felméréséből.

A magyar cégek 45 százaléka mondta azt, hogy a makrogazdasági bizonytalanság miatt meghosszabbították az eredetileg szabott fizetési határidőket, ennek ellenére a magyar cégek fogyasztói, vállalati és állami kifizetései is jelentősen csúsznak.

Fotó: Shutterstock

A követeléskezelő évente készíti el az Európai Fizetési Jelentését, amelyhez az idén 29 európai országban 10 ezer vállalattól, Magyarországon 445 vállalattól gyűjtött adatokat pénzügyi működésükről február és május között. Az idei felmérésből jól látszanak a koronavírus-járvány gazdasági hatásai.

A kutatásból kiderül, hogy a magyar cégeket elsősorban az ügyfeleik fizetési nehézségei és a „fizetési rés” hosszabbodása érinti érzékenyen. A fizetési rés a megegyezés szerinti fizetési határidő és a kifizetés tényleges időtartama között eltelt időt jelenti, amely a járvány óta csaknem minden országban jelentősen emelkedett, hiszen a lassuló miatt csökkent a kereslet és zavarok keletkeznek az ellátási láncban.

A felmérés idején, február és május között Magyarországon a cégvezetők 50 százaléka számított arra, hogy az év végéig recesszióba kerül a gazdaság, míg 18 százalékuk pedig már érzékelte a gazdasági visszaesést. Európai szinten a cégvezetők 56 százaléka számított egy éven belül visszaesésre, amelyet 24 százalékuk már érzékelt is.

adósság cégek hitel
Kapcsolódó cikkek